Lukasenko döntött: rengeteg ember élete volt a tét

Vágólapra másolva!
Alekszander Lukasenko fehérorosz elnök aláírta szerdán azt a rendeletet, amelyben megkegyelmezett harminc politikai fogolynak, akiket tüntetés jellegű bűncselekmények elkövetése címén ítéltek el.
Vágólapra másolva!

A megkegyelmezettek között hét nő és 23 férfi van. Az elítéltek többsége olyan szülő, aki kiskorú gyermeket nevel. 

Ez a döntés humánus gesztus ezekkel az emberekkel szemben. Lehetőséget kaptak arra, hogy visszatérjenek a normális élethez, a családhoz és a munkához

- áll a dokumentumban.

A rendelet szövege szerint azért részesülhettek kegyelemben, mert teljesítették ennek kötelező feltételeit, azaz 

kegyelmi kérvényt nyújtottak be, beismerték bűnösségüket, őszintén megbánták tettüket, ígéretet tettek arra, hogy ezentúl törvényes életmódot folytatnak. 

A szabadlábra helyezettek jogkövető magatartásának ellenőrzését a belügyminisztérium fogja végezni.

Lukasenko a mostani döntés előtt július végén kegyelmezett meg a német Rico Kriegernek, akit halálra ítéltek az ukrán titkosszolgálatokkal folytatott együttműködésre hivatkozva. 

Krieger a nyugati országok és Oroszország között augusztus 1-jén kicserélt politikai foglyok között volt. A kegyelmi döntésre Annalena Baerbock német külügyminiszter is reagált.

A fehérorosz elnök augusztus 16-i rendeletében is harminc embernek adott kegyelmet, akiket úgyszintén tiltakozás jellegű bűncselekményekért ítéltek el. Az akkor szabadultak között 14 nő és 16 férfi volt, köztük nyugdíjas korúak és súlyos betegségben szenvedők - írja a Meduza.

Augusztus 15-én Alekszander Lukasenko fehérorosz elnök meglepő ajánlattal állt elő mind az orosz, mind az ukránok számára: tárgyalóasztalhoz hívta az orosz és az ukrán felet és a háború befejezésére szólított fel.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!