Egyre több halálos áldozatot követel a majomhimlő Afrikában

Vágólapra másolva!
Folyamatosan nő a majomhimlő-vírussal fertőzöttek száma Afrikában, a fertőzés egyre több térségben üti fel a fejét - jelentette hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Vágólapra másolva!

A nyugat-afrikai Guineából is jelentettek már egy halálesetet, de a legsúlyosabban érintett ország továbbra is a Kongói Demokratikus Köztársaság, ahol az eddigi 6600 eset 85 százalékát regisztrálták. 

Afrikában 32 ember halt bele a majomhimlő okozta szövődményekbe, 25 haláleset pedig Kongóban történt.

A WHO szerint az erősen korlátozott diagnosztikai kapacitások miatt  Kongóban a gyanús esetek mindössze 37 százalékában tudnak labortesztet végezni. Az elvégzett vizsgálatok 55 százalékában pedig pozitív az eredmény.

A Kongóval szomszédos Burundiban augusztus közepe után jelentősen megugrott a fertőzésgyanús esetek száma. Burundiban sokkal több labortesztet tudnak elvégezni, és nagyjából az esetek 40 százalékában bizonyosodik be, hogy majomhimlőről van szó. A fertőzöttek harmada öt év alatti gyerek.

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt pénteken bejelentette, hogy engedélyezte a dániai székhelyű Bavarian Nordic oltóanyaggyártó majomhimlő elleni vakcináját.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!