Vadludakat és kutyákat gyilkolnak és esznek a migránsok az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Migránsok lopnak vadludakat az Ohio államban lévő Springfield tavaiból. Egyesek szerint az emberek háziállataira is vadásznak és megeszik őket.
Vágólapra másolva!

Legutóbb egy munkába tartó helyi lakos hívta fel a rendőrséget és jelentette be, hogy 

négy haiti migránst vett észre, akik vadlibákat ragadtak ki egy városi park közelében lévő tóból.

Két férfi és két nő – egy-egy madarat szorongatott, majd beszállt egy teherautóba. A megyei seriff hivatala megerősítette, hogy egyes migránsok a város tavaiból kifogott állatokat eszik. 

Donald Trump kedd este a Kamala Harrissel folytatott elnökjelölti vitája során azt állította, hogy Springfieldben a migránsok „eszik a kutyákat”. 

A helyi tisztviselők tagadták, hogy bárki is jelentette volna, hogy eltűnt volna a kutyája, vagy azokat migránsok ették volna meg, de a lakosok mást állítanak. 

A városi bizottság múlt havi ülésén részt vevő helyiek különféle rémtörténeteket mondtak el, melyek szerint 

a migránsok zaklatják a helyieket, megjelennek és letelepednek a matracaikkal a házaik előtt, felborítják az utcákon álló autókat és a házi kedvenceikre is vadásznak. 

A migránsok tömeges megjelenése egyre inkább megnehezíti a 60 ezer fős város életét. Tavaly mintegy 20 ezer fős haiti migránscsoport özönlötte el a város fürdőit. Komoly fellépésre volt szükség ellenük - írja a New York Post.

Júliusban arról számoltunk be, hogy egy nagyobb migránskaraván tart az Egyesült Államok felé azt remélve, hogy még a novemberi választások előtt elérik a déli határt, attól tartanak ugyanis, hogy

 Donald Trump korábbi elnök győzelme esetén lezárhatják a határt. 

Donald Trump már 2018-ban kidolgozta azt a csomagot, mely megállíthatja a migránsokat a mexikói határ túloldalán.

Az amerikaiaknak elege van az illegális migránsokból. Ezt egy nemrég készített közvéleménykutatás is alátámasztja. A Gallup friss felmérése azt mutatja, hogy a szavazók 55 százaléka szeretné, ha csökkenne a bevándorlás mértéke az Egyesült Államokba. Ez drámai növekedés a tavalyi 41%-hoz képest, és 2005 óta először fordul elő, hogy az amerikaiak többsége vissza szeretné szorítani a bevándorlást.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!