Döntött Putyin az atomfegyverek használatáról, minden megváltozik

Vágólapra másolva!
A drónok már régóta támadnak célpontokat orosz területeken, és Putyin azt mondta, hogy "megfontolja" a nukleáris fegyverek alkalmazásának lehetőségét dróntámadások esetén.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz Biztonsági Tanács ülését a nukleáris elrettentésről tartotta meg. Javasolta a nukleáris fegyverek alkalmazásával kapcsolatos megközelítések "kiigazítását" és a nukleáris elrettentéssel kapcsolatos állami politika alapjainak aktualizálását. Putyin a katonai és politikai helyzet változásával magyarázta javaslatát. 

Szerinte az orosz hatóságoknak figyelembe kell venniük 

az Oroszországot és szövetségeseiket fenyegető új katonai veszélyforrások és kockázatok megjelenését.

Megjegyezte, hogy a védelmi minisztérium, a külügyminisztérium és a Biztonsági Tanács felmérte, hogy szükség van-e Oroszország megközelítésének kiigazítására a nukleáris erők esetleges alkalmazásával kapcsolatban. Ennek eredményeként számos pontosítást javasoltak a nukleáris fegyverek bevetése feltételeinek tekintetében - írja a meduza.io.

Ahogy az Origo is közben beszámolt róla, Ukrajna 2025-ben ellenoffenzívát indíthat Oroszország ellen. Arról is írtunk, hogy Oroszország nyíltan megfenyegette Amerikát. Az orosz-ukrán háborús élő közvetítésünk ide kattintva érhető el.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!