Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea

Vágólapra másolva!
Észak-Korea szerdán több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított keleti partjai felé; a kilövésekre egy héten belül másodszor került sor - közölte a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A szöuli vezérkari közlemény szerint a rakéták mintegy 400 kilométert repültek északkeleti irányba kilövésük Phenjantól északra eső helyszínétől. A dél-koreai hadsereg provokációnak nevezte és elítélte a rakétaindítást, valamint minden további, közleményük szerint a térség békéjére és biztonságára súlyos, fenyegetést jelentő kilövésre határozott válaszlépéseket ígért.

Szeptember 18 -án rakétákat lőtt ki Észak-Korea keleti partjai felé Fotó: ANTHONY WALLACE / AFP

A japán védelmi minisztérium megerősítette a szerda reggeli kilövés tényét, hozzátéve, hogy fél órával az első rakétaértesítés után a japán parti őrség újabb ballisztikus rakéta indítását észlelte Észak-Korea területéről. Kihara Minoru, a tárca vezetőjének tájékoztatása szerint az egyik rakéta Észak-Korea keleti partvidéke közelében, a szárazföldön zuhant le.

Az amerikai hadsereg indiai és csendes-óceáni térségbeli parancsnoksága az X-en közölte, hogy tudomása van a kilövésekről, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket folytat Szöullal és Tokióval.

A fegyverprogramja miatt nemzetközi szankciók alatt álló Észak-Korea legutóbb a múlt csütörtökön kísérletezett ballisztikus rakétákkal. Kim Dzsongun másnap egy urándúsító üzemben tettlátogatást, ahol bejelentette, hogy Phenjan jelentősen fokozni kívánja a nukleáris fegyverarzenáljának fejlesztésére, illetve bővítésére tett erőfeszítéseket.

Legutóbb szeptember 12-én indított rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat Észak-Korea.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Észak-Korea egyre inkább veszélyezteti a dél-koreai légteret. Július elején megírtuk, hogy felrobbant egy Észak-Korea által kilőtt rakéta és Dél-Korea provokációnak minősíti az esetet. Júniusban Észak-Korea parazitákkal árasztotta el déli szomszédját. Szemét, ruhák és férgek érkeztek léggömbökkel Dél-Koreába.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!