Részeg rendőr hajtott fának a kocsijával egy parkolóban Homonnán

Vágólapra másolva!
Eljárás indult egy szlovák rendőr ellen, aki ittasan okozott balesetet saját kocsijával. Az incidens a homonnai rendőrkapitányság parkolójában történt.
Vágólapra másolva!

A rendőr, aki a szlovák-ukrán határ közelében dolgozik, épp szolgálaton kívül, a saját kocsijával érkezett a kapitányságra, mivel állítólag elveszítette szolgálati igazolványát. A TV JOJ híradása szerint a rendőr a parkolóban nekiütközött egy fának. 

A baleset után elvégzett alkoholteszt kimutatta, hogy a véralkoholszintje meghaladta az 1 ezreléket. 

A Belső Ellenőrzési Szolgálat (ÚIS) eljárást indított ittas vezetés miatt. A Paraméter információi alapján a rendőrt nem függesztették fel az esetet követően, de a szolgálati fegyverét bevonták.

Korábban arról is írtunk, hogy egy szál harisnyában autózott egy prostituáltként is dolgozó francia rendőr, aki ellen ittas vezetés miatt indult eljárás.

Először csak fenyegetőzött, majd rálőtt a munkásokra a részeg rendőr Budapesten: a férfi egy társasházban lakott, ahol a pincében két munkás dolgozott, tavaly novemberben. 

A férfit zavarta a fúrógép hangja, ezért lement a pincébe, és meg agresszív hangoztatta, hogy ő rendőr, majd megfenyegetett két munkást.

Azt mondta nekik, hogy ha nem fejezik be a fúrást, elvágja egyikük torkát, felmegy egy bárdért és a pisztolyáért, aztán lelövi őket.

Arról is beszámoltunk, hogy az ukrajnai Brovari városban egy körzeti rendőr, aki az előzetes adatok szerint részeg volt, a zebrán elütött két embert, az egyikük a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Részeg rendőr okozott halálos balesetet Sárospatakon is: ittasan száguldozott a próbaidős rendőr, autóját végül egy fa állította meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!