Újabb részletek derültek ki Danka haláláról, holttestét egy szeméttelepen találták

Vágólapra másolva!
Fél évvel ezelőtt eltűnt egy kétéves szerb kislány, Danka, akinek megtalálása érdekében az egész ország összefogott. Végül bekövetkezett az, amitől a legjobban féltek: kiderült, hogy a kislány gyilkosság áldozata lett, két férfi pedig most vallomást tett.
Vágólapra másolva!

Ahogyan korábban az Origo is megírta, a kétéves Danka március 26-án délután tűnt el egy Bor nevű településről. A kislány épp a bátyjával játszott az udvaron, amikor a kisfiú megszomjazott, és bement a házba vizet kérni, húga pedig ez idő alatt egyedül volt a kertben. Ez is elég volt a tragédiához: mire a testvére visszament az udvarra, a kislányt már nem találták.

A kislány eltűnését azonnal jelentették,

 a rendőrök az egész térséget átvizsgálták a megtalálása érdekében, majd a környező országokban is keresni kezdték. Később érkeztek olyan hírek, mely szerint Budapesten és Bécsben is látták a gyereket, ám végül holtan találtak rá egy szeméttelepen. 

A rendőrök megállapították, hogy autós gázolás okozta a halálát, ahogyan azt a szerb Telegraf is megírta.

Mint kiderült, a helyi vízművek munkatársai gyilkolták meg, úgy, hogy a szolgálati autóval elütötték, majd megfojtották, a holttestet pedig kivitték egy szeméttelepre. 

A két férfi a zajecari főügyészségen két, egymásnak ellentmondó vallomást tett. Egyikük ugyanis beismerte a gyilkosságot, társa azonban azt állította, hogy soha életében nem látta a gyereket. A kislány szülei, Milos és Ivana Ilic az ügyészségen először találkozhattak a két gyanúsítottal. Az újságírók nem ugyan nem vehettek részt a tárgyaláson, Telegraf annyit azonban elárult nagyon feszült volt a hangulat. Danka szülei mindössze néhány méterre ültek a gyanúsítottaktól. A két férfi végig mereven nézett maga elé, ugyanis tilos volt szemkontaktust tartaniuk az áldozat szüleivel. 

Amikor kiderült az igazság, hogy mi történt a kislánnyal, az Ilic család teljesen összetört.

A nagymama a szerb Republica nevű lapnak elmondta, hogyan viselte a család a tragédiát:

Ez egy rémálom, amiből nem tudunk felébredni. Nem tudom elfogadni, hogy meghalt Danka, a boldog kislány, aki még csak most tanult meg járni. Az én kisunokám volt, akinek a teste eltűnt. A családot tönkreteszi a bánat.  Az anyukájának, Ivanának pedig nagyon nem lenne szabad ennyit aggódnia a terhesség alatt. Nemsokára megszületik Danka kistestvére

– mondta korábban zokogva Tatiana, és hozzétette, a szülők nyugtatókon élnek az eset óta, ugyanis folyamatosan pánikrohamoktól szenvednek.

gyilkosság, Szerbia, Danka Ilic, DankaIlic, Szerbiagyilkosság, 2024
Danka Ilic
Fotó: Interpol

Danka anyja pár nappal ezelőtt szülte meg a kislány öccsét. A borzalmas körülmények ellenére ő és a kisfiú is jól vannak.

A Zajecari Főügyészség már közel fél éve előzetes letartóztatta a kislány kislány feltételezett gyilkosait.

 A két férfi őrizetét azonban szeptember 26-ig meghosszabbították, ekkor jár le a hat hónap, amely a vádemelés határideje. 

A vádemelés később is benyújtható, azonban október 4-e van kijelölve utolsó határidőnek, mert ha addig nem teszik meg, akkor kénytelenek lesznek mindkettejüket elengedni az őrizetből, ami feltételezésem szerint nem fog megtörténni, maga az ügy bonyolultsága miatt

– mondták az ügyészek.

Hozzátették, hogy a két férfinak továbbra is börtönben kell maradnia, ugyanis fennáll a szökés, és a bűnjelek megsemmisítésének veszélye.

Forrás: Ripost

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!