Szijjártó Péter: Magyarország és Kuvait az együttműködés további fejlesztéséről állapodott meg

Vágólapra másolva!
Magyarország és Kuvait a kétoldalú együttműködés további fejlesztéséről egyezett meg több területen is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kuvaitvárosban.
Vágólapra másolva!

Magyarország és Kuvait a kétoldalú együttműködés további fejlesztéséről egyezett meg több területen is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kuvaitvárosban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kuvaiti külügyminiszterrel, pénzügyminiszterrel és kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalását követően aláhúzta, hogy 

a jó kétoldalú együttműködés kölcsönös szimpátiára alapul, amely annak nyomán jött létre, hogy mindkét ország történelmét átszőtte a küzdelem a függetlenségért és a szabadságért. 

Kiemelte, hogy több fontos megállapodást is aláírtak, illetve véglegesítettek az együttműködés további fejlesztése érdekében. Ekképp megállapodás született a diplomáciai akadémiák közötti együttműködésről, aminek keretében csereprogramokat fognak hirdetni, valamint a kulturális együttműködésről, amely lehetőséget biztosít majd a magyar kultúra, zene és irodalom megismerésére a kuvaitiak számára - sorolta. 

Aláírtuk a kibervédelmi együttműködésről szóló megállapodást is, amely manapság rendkívül súlyos kihívásra tud választ adni, ugyanis jól láthatóan a háborúk, a konfliktusok már nemcsak a valóságban, hanem a kibertérben is folyamatosan zajlanak 

- tette hozzá. "Magyarország a kibervédelem tekintetében nemzetközi hírnévre tett szert, és most a kuvaitiakkal való együttműködés még jobban segíti azt, hogy a kibertérben is kellően biztonságban legyünk" - folytatta. 

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy az egyik vezető magyar kibervédelmi cég már létre is hozta a leányvállalatát Kuvaitban, és jövőre megkezdik működésüket mintegy ötven informatikai szakértővel, szolgáltatást nyújtva a helyi kormányzati és magánszektorbeli ügyfeleknek. Emellett pedig tájékoztatása szerint immár a mesterséges intelligencia területén is van magyar-kuvaiti vállalati együttműködés.

Üdvözölte, hogy a célegyenesbe jutottak a tárgyalások a Mol és a kuvaiti kőolajvállalat között a magyar technológiák felhasználásáról a kitermelés hatékonyabbá és környezetkímélőbbé tételében. 

Gyakorlatilag az utolsó tesztek és laboratóriumi vizsgálatok is lezajlottak mostanra, és az eredmények kiértékelése zajlik, s hamarosan egy újabb dimenziót adhat a gazdasági együttműködésnek a Mol és a kuvaiti olajvállalat együttműködése 

- mondta. A miniszter közölte, hogy véglegesítésre került, így aláírásra kész a beruházásvédelmi megállapodás is, amelynek célja a magyar-kuvaiti vállalatközi együttműködés előmozdítása. Elmondta továbbá, hogy a felek most arról is megegyeztek, hogy Magyarország segítséget fog nyújtani Kuvaitnak a szigorú élelmiszer-biztonsági előírások kidolgozásában és végrehajtásában. "Tehetjük meg ezt azért is, mert 

a legszigorúbb és leghatékonyabb élelmiszer-biztonsági rendszer egész Európa-szerte Magyarországon van. 

Mi vagyunk azok, akik az alkotmányunkban rögzítettük például a magyar mezőgazdaság, illetve élelmiszeripar GMO-mentességét" - emlékeztetett. Végül méltatta Kuvait szerepét és nyugodt, higgadt fellépését a Közel-Kelet stabilizálásában, minthogy a térségben rendkívül komplikáltak a viszonyok, jelenleg is fegyveres konfliktus zajlik, ráadásul komoly terrorfenyegetettséggel kell szembenézni. 

Ezért Kuvait és Magyarország együttműködését a nemzetközi fórumokon a terrorizmussal szemben szintén megerősítettük, együtt fogunk fellépni annak érdekében, hogy a terrorszervezetek ne tudjanak tovább terjeszkedni, ne tudják megkeseríteni az emberek, országok életét

- tudatta. Illetve arra is kitért, hogy egyeztettek az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács közelgő csúcstalálkozójáról is. Ennek kapcsán leszögezte, hogy a kormány szeretné, ha az EU szorosabbra fűzné az együttműködését a térséggel, ami segítene az elveszett versenyképesség és gazdasági lendület visszanyerésében. "Ezért szorgalmazzuk, hogy a Brüsszelben sorra kerülő októberi csúcstalálkozón induljanak újra a tárgyalások az EU és az Arab-öböl közötti szabadkereskedelmi megállapodásról" - mondta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!