Szijjártó Péter: Magyarország ellenzi a kínai elektromos autókra kivetendő EU-s büntetővámokat

THAILAND-RAYONG-BYD-NEW PLANT-INAUGURATION
Fotó: Xinhua via AFP
Vágólapra másolva!
Magyarország ellenzi a kínai elektromos autókra kivetett európai uniós büntetővámokat és támogatja az ukrajnai háború mielőbbi rendezését célzó kínai-brazil béketervet - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint hétfő este New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott megbeszélését követően arról számolt be, hogy a májusban létrejött megállapodások végrehajtásáról, az európai-kínai kapcsolatrendszer alakulásáról, illetve a béke érdekében hozandó globális politikai lépésekről egyeztettek.

Magyarország a jó példa arra, hogy a civilizált kelet-nyugat együttműködés milyen komoly gazdasági hasznokat tud hozni. Én azt gondolom, ha az Európai Unió drámaian romló versenyképességét javítani akarjuk, akkor az úgy nem lehetséges, hogy közben Kínára riválisként tekintünk, és nem kínai-európai együttműködést építünk, hanem egyfajta európai-kínai konfrontációt teremtünk"

 - mondta.

"Az Európai Uniónak egyértelműen az lenne az érdeke, hogy az együttműködését fejlessze Kínával, és ne konfrontációt hozzon létre" - tette hozzá.

Ennek kapcsán 

rendkívül rossz ötletnek nevezte a kínai elektromos autóipari vállalatokkal szembeni vámok bevezetését

az Európai Bizottság részéről, a véleménye szerint ez a lépés az európai gazdaságot is egyértelműen hátrányosan érintené.

Megalapozatlan döntés

Szijjártó Péter kiemelte, hogy megalapozatlan döntésről van szó, és emlékeztetett rá, hogy Brüsszelben az európai autógyártók érdekeire hivatkoznak, de ezek a vállalatok közben "kézzel-lábbal tiltakoznak" a vámemelés ellen, hangsúlyozva, hogy az nekik is komoly károkat okozna, ugyanis jelen vannak a kelet-ázsiai ország piacán ők is, egyesek gyártási kapacitásokkal is.

"Azt pedig mi Magyarországon jól látjuk, milyen szorosan működnek együtt a nyugat-európai és a kínai autóipari vállalatok éppen az elektromobilitási stratégiájuk végrehajtása tekintetében" - szögezte le Szijjártó Péter.

Tehát Magyarország ellenzi a vámokat, ellene fog szavazni a vámok bevezetésének, és reménykedünk, hogy a következő években civilizált, nyugodt és kölcsönös tiszteletre alapuló gazdasági együttműködés tud majd megvalósulni Kínával

- fogalmazott.

Béke vagy eszkaláció?

A miniszter figyelmeztetett, hogy a világon több mint harminc országban fegyveres konfliktusok zajlanak, és ezek nagy többségében a folyamatok sokkal inkább az eszkaláció, mintsem a béke irányába haladnak.

"Nekünk különösen fájó, hogy egy szomszédos országunkban is súlyos háborús helyzet van. És azt még szomorúbb látni, hogy

 a transzatlanti térségben amerikai és európai politikusok folyamatosan szítják a feszültséget, folyamatosan olajat öntenek a tűzre,

és ez a háborúpárti hangulat az eszkaláció súlyos veszélyével jár együtt" - jelentette ki.

"Ezért mi különösen nagyra becsüljük a Kínai Népköztársaság törekvését a béketeremtésre. Nagyra becsüljük a kínai-brazil kezdeményezést, amely egy béketerv formájában jelent meg. Nagyra becsüljük azt, hogy Kína gyakorlatilag vezeti a globális békepárti többséget, s Magyarország a jövőben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a globális békepárti törekvések sikerrel járjanak, és ennek érdekében a Kínai Népköztársasággal továbbra is szorosan működünk majd együtt" - folytatta.

"Az erre vonatkozó törekvését a kínai kollégám is megerősítette, így egy abszolút kölcsönös tiszteleten alapuló és kölcsönös előnyökkel járó együttműködésnek nézünk elébe Magyarország és Kína között a jövőben is" - fűzte hozzá Szijjártó Péter.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!