Terrorfenyegetés Szlovákiában, súlyos támadásról kaptak üzenetet

Vágólapra másolva!
Fenyegető levelet kapott Szlovákia, de ezúttal nem iskolai bombariadóról van szó, hanem a szlovák kormányt akarták célba venni. A levélben a terroristák géprablást és repülőgépekkel való becsapódást helyeztek kilátásba a szlovák parlament, az elnöki palota és egy vasútállomás ellen.
Vágólapra másolva!

A Markíza megszerezte az e-mail szövegét, amelyben egy ismeretlen személy terrorcselekménnyel fenyeget. A TVnoviny.sk szerint a fenyegetést vasárnap küldték e-mailben, de a levél részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Az e-mail szerint három repülőgép eltérítése a terv, amelyeket hétfőn a szlovák parlament, az elnöki palota és a nagyszombati vasútállomás épületeihez vezetnének. 

Az írásban említést tesznek a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásról, valamint olyan robbanóeszközökről, amelyeket az elnöki palota előtti téren helyeztek el.

A rendőrség egyelőre nem adott ki hivatalos nyilatkozatot az ügyben - számolt be róla a Paraméter.

Korábban beszámoltunk róla, hogy több mint ezeregyszáz szlovákiai intézmény kapott e-mailben bombafenyegetést május 7-én. A hatóságok szerint Pozsony megyében, Nyitra megyében, Trencsén megyében, Zsolna megyében, és Nagyszombat megyében volt bombariadó több iskolában.

Május közepén újabb bombafenyegetést kapott Pozsony, kiürítették a műszaki egyetem épületét is. Az iszlamisták halálos fenyegetéssel üzentek. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!