Elszökött egy tigris egy mexikói állatkertből

Vágólapra másolva!
Szeptember negyedikén szökött meg egy mexikói állatkertből egy bengáli tigris, a ragadozónak csapdát állítottak fel, és némi szerencsével tegnap este elfogták.
Vágólapra másolva!

Szeptember negyedikén reggel vette észre a reynosai Quinta La Fauna Állatkert egyik gondozója, hogy eltűnt a csaknem 220 kilós bengáli tigris. A ragadozó kiszakította az egyébként gyenge ketrechálót és megszökött. Több hatóság együttesen indult az állat nyomára, és némi szerencsével egy hét után csapdát tudtak neki állítani. 

A környékbeliektől az állatkert bejelentés után rengeteg bejelentés érkezett, hogy látták a tigrist, és arról, hogy útközben rátámadt más állatokra.

 Ezért kiraktak az útjába több ketrecet, benne csalival, és szerda reggelre a tigris az egyikben bennragadt. 

A ragadozó nem sérült meg, és a hatóságok is fellélegezhettek, mert tartottak attól, hogy

 a tigris a közeli Rió Grandén átúszik az Egyesült Államokba, ahol esetleg nyoma vész, vagy emberre támad. 

Az állatkert az eset után bejelentette, hogy nem tudja biztonságosan tartani a tigrist, így azt egy másik állatkert gondozza a jövőben - írja a Fox News.

Itthon is volt hasonló állatszökés, nyáron egy prérikutya szökött meg az Állatkertből, míg a napokban Nigériában az áradások miatt szintén egy állatkertből szökött meg tucatnyi veszélyes állat. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!