Miért hozta szóba Donald Trump Orbán Viktort az elnökjelölti vitában?

Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Hosszú évek óta Orbán Viktor a nemzetközi konzervatív gondolat egyik vezéralakja, a másik pedig Donald Trump, a konzervatív vezetők pedig odafigyelnek egymásra és láthatóan próbálják átemelni, alkalmazni a másik sikeres politikáját a saját környezetükben – mondta Koskovics Zoltán annak kapcsán, hogy Orbán Viktor neve is előkerült az elnökjelöltek tévévitáján.
Vágólapra másolva!

Donald Trump Orbán Viktor magyar miniszterelnököt dicsérte a keddi, amerikai tévés elnökjelölti vitában. 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a világ egyik legtiszteletreméltóbb vezetője, egy igazán erős férfi, okos ember. 

Trump a választási stratégia egyik elemeként említette a magyar miniszterelnököt, szeretném aláhúzni, hogy az amerikai elnökjelölti vitában résztvevők olyan témákra koncentrálnak, amelyek szavazatokat hozhatnak számukra az elnökválasztáson – minderről már Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője beszélt a Mandinernek.

Donald Trump úgy véli, hogy Orbán Viktor támogatása előnyt jelent számára az amerikai szavazók szemében és szavazatokat hoz. 

Ez pedig nagyon komoly elismerés a magyar miniszterelnök számára. Hosszú évek óta Orbán Viktor a nemzetközi konzervatív gondolat egyik vezéralakja, a másik pedig Donald Trump. A konzervatív vezetők pedig odafigyelnek egymásra és láthatóan próbálják átemelni, alkalmazni a másik sikeres politikáját a saját környezetükben – összegzett Koskovics Zoltán.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!