Rengeteg izraeli járatot töröltek a légicsapások miatt, a Wizz Air gépei is érintettek - videó

Vágólapra másolva!
Újabb kölcsönös légicsapások voltak Izrael és Libanon között kedden, és újabb légitársaságok jelentették be, hogy felfüggesztik izraeli járataikat.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje az utóbbi órákban is támadta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah fegyvereseit és az indítóállomásokat, ahonnan rakétákat lőttek ki a Jezréel-völgyben fekvő Afulára és a völgy más településeire – jelentette a katonai szóvivő.

Azt is közölték, hogy az izraeli légierő Dél-Libanonban több tucat Hezbollah-célpontot támadott, és a légicsapások nyomán másodlagos robbanásokat figyeltek meg, melyek azt jelezték, hogy fegyvereket tároltak a célba vett épületekben.

A hatóságok a károk felszámolásán dolgoznak.
Fotó: AFP / Jalaa MAREY / AFP

A konfliktus eszkalálódása miatt több légitársaság felfüggesztette járatait

  • A Magyarországról is repülő Wizz Air légitársaság átmenetileg törölte keddi, Tel Avivba és Ammanba tartó járatait. 
  • A British Airways 48 órára függesztette fel gépeit, az Azerbaijan Airlines pedig keddre tervezett járatáról mondott le.

A Wizz Air közölte, hogy "kapcsolatban áll az érintett ügyfelekkel, minden érintett féllel, és továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a helyzetet”.

füst,légicsapás
Füst száll fel Libanonban izraeli légicsapás után.
Fotó: AFP / RABIH DAHER / AFP

Hétfőn a Lufthansa német légitársaság jelentette be, hogy október 14-ig meghosszabbítja az Izraelbe és onnan induló járatok törlését. Ez a döntés vonatkozik az Austrian Airlines, a Swiss, a Brussels Airlines és az Eurowings gépeire is.

Időpont megnevezése nélkül állította le izraeli járatait az amerikai United Airlines és a horvátországi Croatia Airlines. 

  • Szeptember 25-ig nem repül a lengyel LOT és a Virgin Atlantic, 
  • 26-ig a British Airways, 
  • október 24-ig az Air India, 
  • október 27-ig az írországi Ryanair, 
  • október végéig a spanyol Vueling, 
  • december 31-ig az amerikai Delta Airlines és az Air Canada, 
  • jövő március végéig az EasyJet.
libanon rommá lőtt
Rommá lőtt épület Libanonban izraeli légicsapás után.
Fotó: AFP

Sokan attól tartanak, hogy törlik a közelgő őszi zsidó ünnepekre jó előre lefoglalt járataikat. Köztük évente hagyományosan ultraortodoxok ezrei tartják a zsidó új évet, a ros hasanát az ukrajnai Umánban.

A háború tavaly október 7-i kezdetétől négy olyan időszak volt, amikor a biztonsági helyzet számos járat törléséhez vezetett: a háború kitörésétől december végéig, majd áprilisban, az iráni támadás után, egész augusztusban Iszmail Hanije Hamász-vezér és a Hezbollah magas rangú vezetőinek meggyilkolása után, és szeptember közepétől a libanoni eszkaláció miatt.

Tel-Avivban a Ben Gurion repülőtér továbbra is a szokásos módon üzemel, nem irányítanak más országokba járatokat 

- jelentette hétfőn a repülőtéri hatóság szóvivője.

Pár napja beszámoltunk arról is, hogy különleges állapotot vezettek be Észak-Izraelben Haifától a libanoni határig. Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője szerint fennáll annak a lehetősége, hogy Izrael területét hamarosan rakétatűz éri a Hezbollah részéről.

A feszültség Izrael északi határán élesen megnőtt, miután Libanonban két nap alatt sorozatos robbantások történtek - először a Hezbollah tagjai által használt személyhívók, másnap pedig walkie-talkie-k ellen. A hivatalos adatok szerint 37 ember meghalt, és mintegy háromezren megsebesültek, néhányan súlyosan.

Szeptember elején arról írtunk, hogy tömegtüntetés volt Izraelben, több százezren követeltek túszalkut. A szervezők szerint országszerte 700 ezer ember vonult utcára, a tel-avivi megmozduláson pedig 550 ezer résztvevőt számláltak.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, egyre több a terrortámadás Európában. A Hamász palesztin terrorszervezet Izrael elleni támadása óriási lökést adott a nyugat-európai alvósejteknek, és újjáélesztette a mozgalmat, amely addig mélyponton volt. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!