Kiderült Verhofstadt féltve őrzött titka, a magyarfóbiás politikus kimutatta a foga fehérjét

verhofstadt
Fotó: NurPhoto via AFP
Vágólapra másolva!
Csépányi Balázs véleménycikke a Magyar Nemzeten.
Vágólapra másolva!

Olaf Scholz német kancellár a ZDF német közszolgálati televíziónak adott éves nyári interjúban vasárnap este az ukrajnai háborúval kapcsolatban a következőket mondta:

„Úgy vélem, hogy most jött el az a pillanat, amikor meg kell beszélnünk, hogyan tudnánk gyorsabban kijutni ebből a háborús helyzetből annál, amit a jelenlegi helyzet mutat.[…] Minden bizonnyal lesz még egy békekonferencia. […] Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyetértünk abban, hogy ennek Oroszország bevonásával kell történnie.”

Guy Verhofstadt Scholz szavaitól teljesen kikészült és idegességében elárulta a féltve őrzött titkát: nem akar békét, háborút akar:

„Kényszerítsük térdre Putyint… aztán tárgyaljunk az Ukrajna teljes szuverenitásának helyreállításához szükséges feltételekről!”

A liberális belga politikus rendszeresen támadja a magyar miniszterelnököt is, mert hajlandó volt Putyinnal tárgyalni. Sőt volt olyan posztja is, amelyben Putyint már egyenesen a magyar miniszterelnök barátjaként aposztrofálja. De arról valahogy rendszeresen megfeledkezik, hogy pont ő volt az, aki a legnagyobbat kaszálhatta korábban az orosz elnökkel való üzleteken. 

A teljes cikk ITT olvasható el!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
CsépányiBalázsavatar
Szerző:Csépányi Balázs
Szerző:Csépányi Balázs