Újabb veszélyes kihívás terjed a TikTokon, halálos következményekkel járhat

Trump Supports Competition From TikTok
Képünk illusztráció!
Fotó: NurPhoto via AFP
Vágólapra másolva!
Ismét életveszélyes őrület jelent meg a TikTokon, amely majdnem egy 12 éves fiú életébe került. Egy négygyermekes anya éppen egyik gyermekét szoptatta, amikor hatalmas zajt hallott a földszintről. A fia eszméletlenül feküdt a padlón, miután kipróbálta a TikTok új trendjét: dezodort lélegzett be, ami rohamot és szívleállást eredményezett nála.
Vágólapra másolva!

A gyermeket azonnal újra kellett éleszteni, majd két napig mesterséges kómában tartották. A fiú édesanyja egy kórházi fotót is megosztott, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre. A fiú szíve többször is leállt.

Hallottam, hogy a fiam lemegy a földszintre, azt hittem, enni megy. Azután egy nagy puffanást és nyögést hallottam, azt hittem, eltört valamilye. Amikor lementem, láttam, hogy Cesar a földön fekszik, és a szemei fennakadtak. Rémisztő volt. Felszaladtam a telefonomért, de annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam mentőt hívni, végül a legidősebb gyermekem kért segítséget

– emlékezett vissza az anya a történtekre.

Míg a mentők úton voltak, az anya megkezdte az újraélesztést. A gyermek szíve többször is megállt, ezért az orvosok mesterséges kómába helyezték.

A rendőrségi vizsgálat gyorsan kiderítette, hogy a 12 éves fiú szívleállását egy izzadásgátló spray belélegzése okozta, amelyet egy barátja tanácsára próbált ki a TikTok-on terjedő „krómozás” nevű kihívás részeként.

A „krómozás” során mérgező vegyi anyagokat – mint például festék, oldószer, tisztítószerek, benzin vagy aerosolos spray-k – lélegeznek be. Ezek az anyagok gyorsan bejutnak a véráramba, és eufóriát, szédülést, beszédzavart, hallucinációkat vagy hányingert okozhatnak. 

Súlyos esetekben szívrohamot vagy fulladást is előidézhetnek.

Kelly Arbor-Johnson toxikológus szerint ez az életveszélyes trend súlyos pszichiátriai problémákhoz, memóriazavarokhoz és tanulási nehézségekhez vezethet, és akár túladagolás is bekövetkezhet - írta a Mirror.

A szakértő figyelmeztetett, hogy a krómozás függőséget okozhat, amelyből ugyanolyan nehéz lehet kilábalni, mint más drogok esetében, és súlyos elvonási tünetekkel is járhat.

A krómozás már több tragédiát is okozott

Ez a veszélyes TikTok-trend már korábban is tragédiához vezetett: idén márciusban egy 11 éves fiú szíve állt meg, amikor egy barátjával együtt úgy döntött, kipróbálja a közösségi médiában látott kihívást. 

Az akció végzetesnek bizonyult: Tommie-Lee Gracie Billington meghalt a krómozás miatt. 

A fiú családja a tragédia után arra szólította fel a TikTokot, hogy tegyen többet a felhasználók biztonsága érdekében, hogy más gyerekek ne haljanak meg emiatt - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Valójában azt akarjuk elérni, hogy a TikTok megszűnjön, és egyetlen 16 éven aluli gyermek se léphessen be a közösségi médiába. Össze vagyunk törve, de szeretnénk segíteni más gyerekek életének megmentésében, és felhívni a családok figyelmét arra, hogy gyermekeik biztonsága milyen kevésen is múlhat

− írta a család.

Veszélyes trendek

Korábban arról is írtunk, hogy élőben közvetítette egy magyar influenszer, hogy egy láncfűrésszel megvágja magát. Volt, aki kérte, hogy tegye le, mert baj lesz, de ő nem hallgatott a követőire. 

Júliusban arról is beszámoltunk, hogy a legújabb trend szerint a fiatalok nem saját magukban tesznek kárt, hanem mások tulajdonát rongálják. A hónapban két tizenévest is letartóztattak emiatt a rendőrök.

Olyan is volt azonban, hogy kivételesen értelmes trend vált virálissá a TikTokon: fiatalok mutogatták a társaiknak, hogy ők milyen dolgokon spórolnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!