500 emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy hajó, a halottak száma 100 felett van - videó

Vágólapra másolva!
Legalább 126 ember halt meg, amikor felborult és elsüllyedt egy utasokkal túlterhelt hajó a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő Kivu-tóban - közölte csütörtökön Venant Rugusha Descartes hatósági szóvivő.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt elsüllyedt egy hajó a Kivu-tóban a Kongó demokratikus Köztársaságban. Tegnap a sajtó még 23 halottról informált, a legfrissebb sajtóinformációk szerint azonban már 

126 halottja van a tragédiának.

Descarter elmondta, az esti órákig 45 embert tudtak kimenteni a vízből. Hozzátette, akár ötszáz halottja is lehet a tragédiának.

Jean-Jacques Purusi, Dél-Kivu tartomány kormányzója ugyanakkor 78 halottról tett említést. "Legalább három napot fog igénybe venni a számok pontosítása, mert nem minden holttestet sikerült eddig megtalálni" - idézte a kormányzót a BBC.

A hajón utazók számáról egyelőre ellentmondásosak az információk. Purusi szerint 278 utas volt a hajón, más tisztségviselők viszont azt állították, hogy 450-en, vagy akár 700-an is a fedélzeten lehettek.

A hajó a dél-kivui Minovából a ruandai határ közelében fekvő Gomába tartott. Azonban 

a túlzsúfolt hajó röviddel azelőtt süllyedt el, hogy ki tudott volna kötni Kituku kikötőjében

- írja a Reuters.

Az Origo tegnap arról is beszámolt, Nigériában is elsüllyedt egy túlzsúfolt hajó. A hajón közel 300-an utaztak, és 16 ember meghalt a baleset során.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!