Pancsolt szesztől halt meg több tucat ember Iránban

Vágólapra másolva!
Több tucat ember halt meg alkoholmérgezés miatt Iránban, annak ellenére, hogy az iszlamista országban szigorúan tilos alkoholt előállítani, árulni és fogyasztani.
Vágólapra másolva!

Az iráni állami média szerint legalább 26 ember halt meg, miután mérgező metanolt tartalmazó alkoholos italokat fogyasztottak az északi Mazandaran és Gilan tartományok, valamint a nyugati Hamadan tartomány különböző városaiban. 

További több száz ember embert került alkoholmérgezés maitt kórházba. 

Az egyelőre nem derült ki honnan jutottak hozzá a mérgező italokhoz. Iránban az 1979-es forradalom óta tilos az alkoholfogyasztás és szigorúan büntetik, ha valaki illegálisan előállítja és terjeszti azt. Az országban nyilvános korbácsolás jár az alkoholfogyasztásért. 

Sok iráni vásárol alkoholos italokat csizmadia kereskedőktől, akik titokban készítik azokat. 

Vannak, akik otthon állítanak elő pancsolt szeszt, személyes fogyasztásra. 

Iránban az elmúlt években az egekbe szökött az alkoholmérgezések száma. 2020-ban a mérgező szeszes italok több mint 700 ember halálát okozták az országban - írja az ABC.

Iránnak több tucat alkoholgyára van, amelyekben gyógyszereket és tisztítószereket állítanak elő. 

A fekete piacon azonban egyaránt megtalálhatóak a belföldi és a külföldről behozott szeszes italok.

2018-ban 22 ember halt meg és száznál is többen kerültek kórházba, mert mérgező, pancsolt szeszt ittak. Tavaly beszámoltunk róla, hogy négy embert halálra ítéltek Iránban mérgező alkoholtermék előállítása és értékesítése miatt, az elítéltek tizenhét ember haláláért és több száz mérgezéses esetért voltak felelősek.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!