Áradások sújtják Dél-Szudánt, több mint egymillió embert érint a katasztrófa

Vágólapra másolva!
Több mint egymillió ember életét veszélyeztetik az áradások Dél-Szudánban - közölte az ENSZ humanitárius szervezete, az Ocha. Több mint negyedüknek el kellett elhagynia otthonát.
Vágólapra másolva!

Az Ocha szerint a kitelepítettek magasabb területeken keresnek menedéket, de az esőzések miatt egyre nehezebbé vált a segítség eljuttatása a rászorulókhoz. 

Az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb árvízszezonja sújtja most a több mint 11 millió lakosú Dél-Szudánt.

A keleti Piborban 112 000 ember vesztette el otthonát. 

Az esőzések miatt egyre nehezebbé vált a segítség eljuttatása a rászorulókhoz.
Fotó: AFP

Akik magasabbra menekültek, azoknak még élelmük sincs, mindent ott hagytak az otthonaikban

- mondta Joseph Nyao, a segélyszervezet igazgatója a BBC-nek.

A kormány sürgeti az árvízzel fenyegetett területeken élőket, hogy azonnal települjenek át a magasabban fekvő területekre, amelyeket a helyi hatóságok a biztonságuk érdekében kijelöltek. 

A vízszint még mindig emelkedik, így a kitelepítés folytatódik.
Fotó: AFP

A vízszint még mindig emelkedik, és a kitelepítések folytatódnak

A kormány májusban figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy a következő hónapokban várhatóan rendkívüli áradások veszélye fenyegeti az országot.

Az esőzések kezdete óta 15 fő ellátási útvonal vált járhatatlanná, ami az ország különböző részein mintegy 500 000 embernek nyújtott alapvető humanitárius segélyek eljuttatását befolyásolja. 

Flood in Sudan
Házakat mosott el a víz.
Fotó: Anadolu via AFP

A helyzetet bonyolítja, hogy Dél-Szudán továbbra is a szomszédos Szudánban 18 hónapja tartó polgárháború hatásaival küzd. 

Tavaly április óta több mint félmillió szudáni menekültet és dél-szudáni visszatérőt regisztráltak Dél-Szudánban. 

A kelet-afrikai országban áprilisban törtek ki a harcok az Abdel Fattáh al-Burhán tábornok vezette hadsereg, valamint ellenlábasa és egykori helyettese, a Mohamed Hamdan Dagalo tábornok irányítása alatt álló, félkatonai RSF között.

A felek között azóta között többször is született megállapodás tűzszünetről, ezek azonban jellemzően kudarcba fulladtak.

Nemrég arról is beszámoltunk, hogy a közép-afrikai Csád valamennyi tartományában is intenzív áradásokkal küzdenek a heves esőzések miatt. A régió jelenleg legstabilabb állama óriási kihívással néz szembe.

A Csád számára nyújtott nemzetközi segítségnyújtás egyik legfontosabb eleme az a humanitárius támogatás, amit Magyarország már korábban elindított, és amelyet az idén szeptemberi közlés alapján folytat a Hungary Helps programon keresztül.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!