Túl nagy volt a bőröndje, hatalmas büntetést kapott egy férfi

Vágólapra másolva!
Egy 28 éves férfi, Austin Price épp egy utazásra készült, amikor a repülőtéren kiállították a sorból, hogy ellenőrizzék a bőröndjének méretét. A dolgozók szerint túl nagy volt a csomag, de a férfi szerint igazságtalanság történt. Panaszlevelet írt a légitársaságnak.
Vágólapra másolva!

A 28 éves Austin Price évek óta utazik repülőgéppel és talált egy olyan repülőjegy ajánlatot a Ryanair-nél, amit nem lehetett visszautasítani.  Október 4-én Bristolból repült Krakkóba, amikor megállították sorban állás közben és arra kérték, tegye a bőröndjét a mérőállványra.  A férfi azt mondja, hogy a csomagja elfért a résben, de a kerekei kissé kilógtak.  

De az egyik repülőtéri dolgozó azt mondta neki, hogy túl nagy a csomagja és plusz költséget, 33 ezer forintot kell fizetnie, hogy folytathassa az utazását. 

Price azt gondolta, hogy csak 12 ezer forint környékén lesz az összeg, ahogy a cég weboldalán is látta, de elképedett, amikor 33 ezer forintot vontak le tőle, így dühvel telve törődött bele, hogy a nyaralásra szánt költőpénzéből ilyen sokat kellett fizetnie.  A férfi a közösségi médiában kikelt magából, hogy igazságtalanul fizettettek ki vele több pénzt. A fotón is látszik, hogy bár magasságában és szélességében befért a mérőeszközbe, de ezeket három dimenzióban kell nézni, és látható, hogy kidudorodik az eleje. 55 x 40 x 20 cm méretű csomagot lehetett volna felvinni, de az övé ennél nagyobb volt. 

Price értetlenül áll a jelenség előtt, mert az elmúlt években több repülőgép társaságnál, köztük a Ryanair-nél is ezt a bőröndöt használta és akkor senki sem tette szóvá, hogy esetleg nem megfelelő méretű. 

Így úgy döntött ír egy panaszlevelet a Ryanair-nek és visszatérítést kér. 
A cég válasza az volt, hogy a csomagja meghaladta a 10kg-os csomagok méretére vonatkozó szabályozást, annál nagyobb volt, így jogosan kértek el tőle az összeget. 

 Ryanair 75, Ryanair75

Fotó: Northfoto

Korábban is írtunk már dühös utasokról, egy Jetblue járatával utazó nő azt állítja, hogy olyan forró volt a tea, amit a repülőgépen szolgáltak fel, hogy hólyagosra égette a kezeit és testének több pontján is maradandó sérülések keletkeztek. 
Egy Brüsszelbe tartó Wizz Air járat öt utasa nem tartotta be a kézipoggyászra vonatkozó szabályokat, és a repülőtéri dolgozókat megkerülve jutottak fel a gépre. Később a szabálytalankodó utasokat leszállították, a gép viszont emiatt csak késve tudott felszállni.  
Dührohamot kapott a repülőgépen egy nő, aki a San Diegóból Las Vegasba tartó járatán utazott és elhagyta a telefonját.  Később panaszt tett és levélben megfenyegette a társaságot. 
Erősen vérző fejjel akart felszállni a repülőre egy férfi, azonban emiatt őt és a feleségét is leszállították. A férfinak és párjának azonban eszük ágában sem volt leszállni, ehelyett emelt hangon magyarázták, hogy a vérzés oka mindössze a férfi hajbeültetési műtétje, amit nemrég végeztek el nála. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!