Húsz embert megölt egy fegyveres banda Haitin

Vágólapra másolva!
Legalább 20 ember, köztük gyerekek is meghaltak, miután egy fegyveres banda megtámadott egy haiti kisvárost.
Vágólapra másolva!

További 50-en megsebesültek, amikor a Gran Grif fegyveres banda tagjai a fővárostól, Port-au-Prince-től mintegy 71 km-re északnyugatra, a központi Artibonite régióban lévő Pont-Sondéban randalíroztak.

A videofelvételeken látható, amint az erőszak elől motorokon és gyalog menekülnek az emberek.  

Haiti nagy részei felett fegyveres bandák vették át az ellenőrzést, és júniusban megkezdődött egy ENSZ által támogatott rendfenntartó misszió – amelyet kenyai tisztek vezetnek – hogy megpróbálják visszaszerezni az ellenőrzést.

A támadás halálos áldozatainak pontos száma egyelőre nem világos – a helyi média több mint 50 halottról számolt be,

míg egy haiti emberi jogi csoport 20-ra tette a halálos áldozatok számát – írja az AP News.

A Gran Grif állítólag Haiti egyik legerőszakosabb bandája. Tagjait azzal vádolták, hogy 2023 januárjában megtámadtak egy rendőrőrsöt Port-Sondé közelében, és megöltek hat rendőrt. Azzal is vádolják, hogy bezárásra kényszerítettek egy több mint 700 000 embert ellátó kórházat.

Az AP által idézett ENSZ-jelentés szerint a bandának mintegy 100 tagja van, és 

olyan bűncselekményekkel vádolják, mint gyilkosság, nemi erőszak, rablás és emberrablás.

A banda alapítója és jelenlegi vezetője is amerikai szankciók hatálya alatt áll.

A csütörtöki ámokfutás csaknem egy hónappal azután történt, hogy a haiti hatóságok az egész országra kiterjesztették a szükségállapotot. Garry Conille miniszterelnök fogadkozott, hogy lecsap a bandák ellen, az ENSZ szerint pedig „erőteljes fellépésre” van szükség.

Az ENSZ jóváhagyta a különböző országokból érkező 2500 rendőrtisztből álló rendfenntartó missziót – köztük a Kenya által ígért 1000 főt. A bevetésüket egy évre engedélyezték, és kilenc hónap múlva felülvizsgálatot tartanak – írja a BBC.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!