Jól fizető állást kap az elítélt bűnöző, Fekete-Győr András

Vágólapra másolva!
Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom korábbi elnöke ellen 2022-ben bírósági eljárás indult a 2018-as tüntetések kapcsán. Az ellene felhozott vádak között szerepelt, hogy rendőröket dobott meg füstgránáttal, amiért közösségi rendezvényen elkövetett erőszak bűntettével vádolták meg. 2022 októberében első fokon felfüggesztett börtönbüntetést kapott, azonban az ítélet nem vált jogerőssé, de most a bíróság kimondta, hogy bűnös, és másodfokon egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, két év próbaidőre felfüggesztve.
Vágólapra másolva!

Fekete-Győr azonban annak ellenére sem marad munka nélkül, hogy most már bukott politikus mellett jogerősen elítélt bűnöző is. Ugyanis jól fizető állást kapott a Momentum pártalapítványában, az Indítsuk be Magyarországot Alapítvány elnökeként folytatja „a küzdelmet egy új rendszerváltásért.” A Tűzfalcsoport megnézte, hogy mennyit is keresnek ennél a pártalapítványnál, illetve mennyi pénz folyik be a Momentum alapítványába?   

Az Indítsuk be Magyarországot Alapítványt 2018 decemberében alapította a Momentum Mozgalom, azzal a céllal, hogy hozzájáruljon egy „modern, innovatív demokrácia kialakításához Magyarországon”. Az alapítvány küldetése a politikai kultúra fejlesztése, a tudományos és technológiai innováció előmozdítása, valamint a polgári ismeretek oktatása. Az alapítvány nem folytat gazdasági tevékenységet, és fő bevételi forrása a költségvetési támogatás. Például 2019-ben 74 millió forintot kapott az állami költségvetésből. De a Tűzfalcsoport megnézte a 2023-as beszámolójukat is, és ott érdekes dolgokat találtak. 

Többek között kiderült, hogy az alapítványnak 2022-ről 2023-ra 2 főről 12-re nőtt az alkalmazottainak a száma. És 193 millió forintot kaptak a központi költségvetésből, a magyar adófizetőktől. És meglepő módon ebből 90 millió forintot „személyi jellegű ráfordításként” írtak le. Ebből a vezető tisztségviselők 9 millió forintnyi összeget kaptak, ami az előző évben „csak” 6 millió forint volt. Az éves beszámolóban van egy táblázat a „ráfordításokról”, amely jól illusztrálja, hogy a momentumosok nem szűkmarkúak magukkal, ha az állami pénzeket kell elkölteniük. Jól látható a lenti képen is a majdnem 400 százalékos növekmény, ami a személyi jellegű ráfordításokat illeti. 

Az alapítvány weboldalán található egy szekció, ahol részben megismerhető, kik támogatják a Momentum alapítványát. 

Nem meglepő módon holland és német cégek, valamint alapítványok is szerepelnek a listán. Ilyen például a holland RAF VAN EEUWIJK, MW DJC MEENHORS, amely 1000 euróval járult hozzá, valamint a szintén holland De Haya van Somerenstichting, amely 9000 eurós támogatást adott. Emellett a német Friedrich-Naumann-Stiftung für die Freiheitis szerepel a támogatók között 6500 eurós adományával.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!