A halála előtti pillanatban készített képet a nagymama a kislányról, akit a ház előtt gázoltak el

Vágólapra másolva!
A hároméves kislány halála előtti pillanatban készített egy képet róla a nagymamája, akit szintén elgázolt egy ámokfutó a kislány szüleinek háza előtt.
Vágólapra másolva!

A gyászoló család megosztott az utolsó képet a három éves kislányukról, a mit annak nagymamája készített mielőtt őt is elgázolták volna. 

A megrendítő fotó a lány anyja a TikTokon tette közzé, majd elmesélte a szörnyű tragédia részleteit. 

Édesanyám 16 óra 47 perckor készítette ezt a képet a lányukról, akit 16 óra 52 perckor gázoltak halálra.

- meséli a kislány anyja.

Anyukám nem tudta, hogy unokája utolsó pillanatait örökíti meg. 

- tette hozzá.

image

Jensen, a kislány anyja elárulta, hogy a tragédia napján esküvőn volt a férjével, ezért a nagymama vigyázott a az Scarlettre és a két éves Henryre idahói Oldtownban. 

A nagymamával, Jamivel elmenetek aznap délután fagyizni és mikor haza értek, Scarlett ki a kart szállni a babakocsiból, hogy virágot szedjen. A ház felé vezető úton sétáltak, amikor mindegyikőjüket elütötték. 

Anyám megpróbálta félre lökni a gyerekeket az útból, de a száguldozó sofőr túl gyorsan haladt ás halálra gázolta Scarlettet. 

- mondta Jensen, majd hozzátette, a balesetben az anyja és a fia súlyosan megsérült.

Jelentések szerint az ámokfutó autós elmenekült a helyszínről, de néhány kilométerrel arrébb elfogták a hatóságok, miközben a kisfiút és a nagymamáját kórházba vitték.

A két éves fiúnak a baleset következtében eltört nyolc bordája, a gerince és a kulcscsontja is. 

Scarlett olyan édes volt, egy szeretettel teli kislány.

- emlékezett vissza unokájára Jim Patton, nagypapa, aki kijelentette, hogy most mást nem tehet, mint imádkozik az életben maradt fiú unokája felépüléséért. 

Forrás: Mirror.

Ahogy azt korábban megírtuk, néhány nappal ezelőtt egy traktor gázolt halálra egy gyereket az Egyesült Államokban Tennessee állambeli Hamilton megyében, mikor épp a Haunted Hilltop Halloween esemény zajlott Harrisonban, Chattanooga külvárosában, ahol a gyerekek a bokrok mögül előugrálva próbálták meg megijeszteni a traktorosokat egy mezei úton. Az egyik gyerek megpróbált felugrani a traktor utánfutójára, amikor megcsúszott és a kerekek alá esett. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!