Dráma a tárgyalóteremben - a bíróságon lőtte le a bírót egy rendőr

Vágólapra másolva!
Kentucky államban egy rendőrfőnök besétált az egyik bíróságra, ahol elővette a fegyverét és lelőtte a bírót, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A gyilkos rendőr ezek után megadta magát.
Vágólapra másolva!

Gyilkossággal vádolják Shawn Stinest, a Kentucky állambeli Letcher megye rendőrfőnökét. 

A 43 éves férfi szeptember 19-én délután 14 óra 55 perckor bement a Whiesburg városban található bírósági épületbe, majd egy korábbi vita miatt lelőtte a kerületi bírót. A rendőr a gyilkosság után feladta magát. 

Matt Gayheart lovas rendőr elmondta, hogy Stinest egy helyi börtönbe vitték, és együttműködik a nyomozókkal. 

A kis közösségünkben mindenkit sokként ért a hír. Az 54 éves Mullins bíró több lövést kapott, a helyszínen belehalt a sérüléseibe

- tette hozzá Gayheart.

image

Matt Butler, a megyei vezető ügyész a Mullinshoz fűződő társadalmi és családi kötelékekre hivatkozva elzárkózott a lövöldözéssel kapcsolatos nyomozástól:

Túl közeli az ismeretség. Letcher megyéből bárki elmondaná, hogy Mullins bíró és én egy testvérpárt vettünk feleségül, mindketten családot alapítottunk, a gyerekeink első unokatestvérek, de testvérekként tekintenek egymásra. Többek között ezért is szeretném kivonni magamat és az irodámat a nyomozásból

- mondta Butler.

Kentucky kormányzója, Andy Beshear így reagált az estre a közösségi médiában:

 "Túl sok az erőszak ezen a világon, és imádkozom egy szebb holnapért." 

Mullins kerületi bíróként szolgált Letcher megyében, mióta Steve Beshear volt kormányzó 2009-ben kinevezte.

A bíró arról volt ismert, hogy népszerűsítette a drogproblémákkal küzdő emberek kezelését, és több száz lakosnak segített a bentlakásos kezelésben. Emellett segített kidolgozni a Addiction Recovery Care programot, amely kortárs támogató szolgáltatásokat kínál a bíróságon. A programot Kentucky állam legalább 50 megyéjében fogadták el.

Ahogyan korábban megírtuk, 2023 februárjában egy osztrák rendőr saját kollégáját lőtte le, de rendőrök végeztek ki egy 15 éves elrabolt lányt is Kaliforniában. A Vészhelyzet egykori sztárját, Vanessa Marquez színésznőt is egy rendőr lőtte le, aki Wendy Goldmant alakította a sorozatban 1994-től 1997-ig. Egy rendőr pedig saját fegyverével lett öngyilkos a munkahelyén a kelet-szlovákiai Eperjesen.

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!