Brutális balesetben meghalt a szépségkirálynő

Vágólapra másolva!
Samanta Villarreal Núñeznek már csak a holttestét tudták kihúzni abból a kisteherautóból, ami a szakadékba zuhant és kigyulladt október 13-án a mexikói Sabinas Hidalgónál. Két utastársát kórházában ápolják - írta meg a Bors a The Sun információi alapján.
Vágólapra másolva!

A szupermodell a nővérével és egy barátjával ült abban a kocsiban, aminek a sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett, és a szakadékba zuhant. 

Ahogy az autó földet ért, kigyulladt, hatalmas lángokkal égett. 

A mentősök mellett a Vöröskereszt emberei is az október 13-i baleset helyszínére siettek. Három embert sikerült kiemelniük a roncsból. A szépségkirálynő életét már nem tudták megmenteni, őt a helyszínen halottnak nyilvánították, a többiek életéért viszont még küzdenek a kórházban. Azt nem közölték a hatóságok, ki vezetette a kisteherautót a baleset idején és egyelőre azt sem tudni, hogy pontosan mi történt. Mindenesetre egyes helyi hírügynökségek szerint 

a szépségkirálynő kocsiját üldözték a halálos baleset előtt.

Villarreal Núñezt, aki Hidalgóban született, de Monterreyben élt, 2018-ban választották meg a Nuevo León államban lévő El Carmen „turisztikai királynőjének”. 

Alberto Roque, a Reina Turismo Internacional vezérigazgatója így búcsúzott tőle: 

Csatalkoztunk az imákhoz. A gyász, amit Samanta Núñez elvesztése okozott elhatalmasodott mindannyiunk felett. Büszkén viselte El Carment a 2018-as Reina Turismo Nuevo León állami szépségversenyen. Nincsenek szavak az ilyen fájdalomra. Szívből jövő ölelést küldünk a szeretteinek."

A baleset körülményeit vizsgálják - írt a lap a The Sun cikke alapján. 

Egy másik gyönyörű szépségkirálynő is balesetet szenvedett idén. Magdaléna Šebestovát, a 2018-as Miss Czech Republic cím birtokosát május 12-án érte súlyos autóbaleset Erdőháton. A 26 éves modellnek a kórházban stabilizálták állapotát. Ő túlélte, de pár szépségkirálynő, Villarreal Núñezhez hasonlóan, nem volt ilyen szerencsés. 2022-ben a 21 éves kanadai Tanya Pardazi egy hétvégén ejtőernyős ugrásra készült. Nem nyílt ki az ernyője zuhanás közben és testét a talaj állította meg. 1986-ban a 17 éves Molnár Csilla a konfliktusok és támadások miatt inkább a gyógyszereket választotta és túladagolta magát.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!