Horrorbalesetben halt meg egy fiatal lány, mielőtt a barátja megkérte volna a kezét

Vágólapra másolva!
Georgiában egy 24 éves nő meghalt egy szörnyű tömegkarambolban, amelyben hét kocsi volt érintett - közvetlenül azelőtt, hogy barátja meg akarta kérni a kezét a születésnapja előtt.
Vágólapra másolva!

McKayla Harshaw a balesetben halt meg, miközben barátja, Andrew Perez az I-75-ös autópályán vezetett Atlantában, és ő az anyósülésen ült. Georgia állam rendőrei szerint a halálos tömegkarambol azután következett be, hogy két mezőgazdasági gép egy furgonnal ütközött, amelybe belehajtott a pár a Toyota Corollájukkal.

Harshaw akkor halt meg, amikor a kocsijuk felborult az ütközés során.

A balesetben hét jármű volt érintett, és további hat ember megsérült. Harshaw volt az egyetlen ember, aki meghalt a pusztító balesetben. Perez is sokáig lábadozott, miután koponyatörést, nyak- és gerinctörést szenvedett.

Hawshaw édesanyja, Melissa Gunther elárulta, hogy Perez testvérétől tudta meg, hogy testvére a szörnyű baleset előtt arra készült, hogy megkéri Harshaw kezét.

Harshaw halála mindössze négy nappal a 25. születésnapja előtt következett be. 

A lány dadusként dolgozott és lelkes túrázó volt. A lánynak nem volt egészségbiztosítása, ezért GoFundMe-t indítottak, hogy segítsenek a családnak kifizetni a temetés költségeit. A gyászszertartást október 5-én tartják - írja a NYPost.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy tömegkarambol történt Kaliforniában, egy elszabadult ló okozott halálos balesetet az autópályán. Januárban is halálos tömegkarambol volt egy kaliforniai autópályán a köd miatt, két ember meghalt, és kilenc másik megsérült a 35 járművet érintő balesetben.

Horrorbaleset történt Törökországban is: autóbusz és teherautó ütközött. Legalább tíz ember meghalt és negyven ember megsérült. A busz a heves esőzések miatt a szemközti sávba hajtott, és két autóval is ütközött, aztán a három járművet egy teherautó is eltalálta.

Brutális tömegbaleset történt Kínában is, több mint 100 autó tört szét. A csúszós úton egymásba rohantak a kocsik, rengeteg a sérült.

Három ember meghalt egy autóbalesetben Alsókocsoba térségében is, egy negyedik embert mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!