Iszlamista kiképzés zajlik állami pénzen Németországban

Nancy Faeser (SPD), szövetségi belügyminiszter sajtótájékoztatót tart
Nancy Faeser (SPD), szövetségi belügyminiszter sajtótájékoztatót tart
Fotó: Sebastian Christoph Gollnow
Vágólapra másolva!
Hatalmas felháborodás robbant ki Németországban, hogy egy a kormány által támogatott integrációs program keretében egy radikális iszlamista kapott kiképzést.
Vágólapra másolva!

Az osnabrücki Islamkolleg 2021 óta képez muszlim vallási vezetőket – mindezt állami finanszírozásból. A cél? A radikalizmus megfékezése és az „imámok Németországból” program megvalósítása, hogy ezzel is elkerüljék a külföldi szélsőséges eszmék beáramlását, írta a Bild.

Most azonban kiderült: egy olyan imám is végzett itt, akit a német Alkotmányvédelmi Hivatal megfigyelt és radikális iszlamistaként tart számon!

Ebadullah Maulawy Abdullah immár nyolc éve a hamburgi Tawheed-mecset vezetője. A mecsetet a hatóságok figyelik, mivel ismert iszlamisták, köztük a Németországban betiltott Hizb ut-Tahrir mozgalom követői is rendszeresen megfordulnak ott. Abdullah azonban ennek ellenére sikeresen végzett az államilag fizetett iszlamista képzésen.

Fotó: MawlanaEbadullahAbdullah/Facebook

És itt jön a csavar: a képzés végén Abdullah nyilvánosan köszönetet mondott Németországnak egy Facebook-posztban. Dicsérte az országot, amiért elindította ezt a programot.

Hálás a német államnak, de közben Izrael ellen uszít a közösségi oldalán. Nem ismeri el Izrael létezését, és vérszomjas támogatóiként emlegeti az ország vezetőit.

Állami támogatás iszlamistáknak?

A botrány tovább gyűrűzik, kiderült, hogy a programot a német állam biztosítja – az Oktatási Minisztérium és a Belügyminisztérium pénzeli, amelyet Nancy Faeser vezet. 

Itt jön az újabb csavar: a Belügyminisztérium alá tartozik az Alkotmányvédelmi Hivatal is, amely Abdullah iszlamista tevékenységeit figyeli!

A Belügyminisztérium reagált a botrányra: kijelentették, hogy nem vesznek részt közvetlenül az imámok ügyében, de szorosan együttműködnek a programmal, és a jövőben felülvizsgálják a kiválasztási folyamatot. A kérdés már csak az, hogy hány hasonló eset rejtőzhet még a program keretein belül, és meddig maradhat fenn a politikai támogatás egy ilyen súlyos botrány után.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!