Több millió illegális migránsnak adna állampolgárságot Kamala Harris

Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban adna amerikai állampolgárságot több millió illegális migránsnak Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje, aki még a Donald Trump által kitoloncoltakat is amnesztiában részesítené.
Vágólapra másolva!

Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje azon dolgozik, hogy gyorsított eljárásban adjon amerikai állampolgárságot legalább 11 millió illegális bevándorlónak – írja a Breitbart amerikai hírportál.

Egy interjúban Harris azt a törvényjavaslatot népszerűsítette, amelyet korábban Joe Biden még elnöksége első napján terjesztett az amerikai képviselőház elé, de eddig nem sikerült elfogadtatni. A tervezet úgynevezett „törvényes leendő bevándorló” státuszt biztosítana az Egyesült Államokban élő, több millió illegális bevándorló többségének. Ez lehetővé tenné számukra azt, hogy amerikai munkahelyet tartsanak fenn és társadalombiztosítási kártyát szerezzenek, valamint az Egyesült Államokon kívülre is utazhassanak.

Öt év után - a törvényes leendő bevándorló státuszt követően - az ilyen illegális bevándorlók zöldkártyát kaphatnának, majd mindössze három további év után - ami jóval rövidebb, mint a törvényes úton érkezők számára előírt időtartam - amerikai állampolgárrá válhatnának. Ez azt jelenti, hogy 

szavazati joggal is rendelkeznének.

Emellett az illegális külföldi mezőgazdasági munkások, a gyermekkorukban érkezetteket érintő halasztott intézkedésben részesülők (DACA) és az ideiglenes védett státusszal (TPS) rendelkezők azonnal zöldkártyát kapnának. A Kamala Harris által népszerűsített jogszabály azt is lehetővé tenné, hogy a korábban, Donald Trump elnöksége alatt kitoloncolt illegális bevándorlók amnesztiát kapjanak, ha kitoloncolásuk előtt legalább három évig az Egyesült Államokban tartózkodtak.

Kamala Harris annak ellenére büszkén kiáll a javaslat mellett, hogy szinte naponta derül fény illegális migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekményekre. Az egyik ilyen eset áldozatául esett fiatal anyuka, Rachel Morin édesanyja keményen bírálta a demokraták elnökjelöltjét.

Úgy gondolom, hogy bocsánatkéréssel tartozik. Úgy gondolom, hogy a tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak, és majdnem négy éve volt arra, hogy bizonyítsa, hogy mit tud, és a tettei alapján azt mondanám, hogy az illegális bevándorlókat az amerikai emberek fölé helyezi, és hagyta, hogy ezek a halálesetek az ő felügyelete alatt megtörténjenek

– fogalmazott könnyeivel küszködve Patty Morin egy, a Fox News amerikai televíziós hálózatnak adott interjúban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!