Kigyulladt a Ryanair egyik gépe, 184 utast kellett kimenteni

Vágólapra másolva!
Csütörtök délelőtt felszállni készült egy gép Olaszországban, amikor kigyulladt a gép motortere. Mind a 184 utast evakuálni kellett, a repülőteret lezárták.
Vágólapra másolva!

Épp felszállni készült ma Olaszországban a Salento reptéren a Ryanair FR8826 repülőgép ami Brindisből tartott volna Torino felé, amikor a motortérben tűz keletkezett. Ezért a fedélzeten tartózkodó 184 embernek azonnal el kellett hagynia a repülőgépet, így a személyzet felfújható csúszkákon keresztül vezényelte le a mentést. 

Az utasok még a repülőtéren vannak, ahol az Aeroporti di Puglia személyzete segíti őket

- mondta a repülőtér szóvivője. 

A technikusok már dolgoznak a kifutópálya ellenőrzésén, és a repülőtér újranyitásán. A Brindisi repülőtér egy kulcsfontosságú csomópont, évente több mint hárommillió utast szolgál ki.

Fotó: EdinburgLive


Pár napja is történt egy másik Ryanair géppel meghibásodás, amikor a gumiabroncsai felrobbantak, és 450 méteres körben okozott kárt a kifutópályán. Nemrég egy másik repülőgép is lezuhant Észak-Karolinában miközben leszállni próbált. Felszállás után rögtön lezuhant, majd egy golfpályára csapódott egy gép Denverben, mind a két utas túlélte a balesetet.     

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!