Kizuhant a negyedikről egy kislány egy zsolnai lakótelepen

Vágólapra másolva!
Az egyik zsolnai lakótelepen egy kisgyerek kizuhant az egyik panelház negyedik emeleti lakásából. Úgy tudni, hogy a kislányra nagymamája vigyázott.
Vágólapra másolva!

Egy 4 éves kislány kizuhant az ablakon egy zsolnai lakótelep negyedik emeletéről, ezt később a zsolnai kerületi rendőrség szóvivője, Zuzana Šefčíková is megerősített.

Épp munkából jöttem, a lányom látta, ahogy kizuhant a kislány a negyedikről. Nyitva volt az ablak. A nagymamája volt vele

– mondta egy nő, aki ugyanabban a lépcsőházban lakik. A szomszédok riasztották a mentőket, a kislányt pedig kórházba szállították. Az eset érzékenységére való tekintettel a rendőrség nem közölt további részleteket, annyit viszont a rendőrségi szóvivő elárult, hogy, hogy testi sértés ügyében indult büntetőeljárás – írja a Bors.

Korábban hasonló esetről számoltunk be a romániai Buzău megyéből. A négyéves kisfiú a nagymamájával tartózkodott a negyedik emeleti lakásban, felmászott az asztalra, majd kizuhant az ablakon.

Ahogyan arról is írtunk, hogy egy egész minnesotai közösség gyászol együtt azzal a családdal, akik tragikus hirtelenséggel elveszítették egyéves kisbabájukat, aki kizuhant egy szálloda ablakából. Júliusban egy 11 éves kislány halt meg, miután leesett a hetedik emeleti erkélyről egy hotelben, ahol a családjával tartózkodott, miközben a spanyolországi Mallorca szigetén nyaralt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!