Tovább szárnyal a magyar gazdaság, a következő években is kimagasló teljesítmény várható

Vágólapra másolva!
Idén is jövőre is az EU-s átlagot meghaladó gazdasági növekedés várható Magyarországon, 2025-ben pedig a hazai bővülés az Európai Bizottság előrejelzése szerint dobogós helyen lesz. A kormány sikeresen letörte az inflációt, a turizmus rekordévet zárt, a munkanélküliség pedig csökken. Jelenleg Magyarországon mindenkinek van munkahelye, aki dolgozni akar.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint Magyarországon tovább folytatódik a gazdasági növekedés. A tavalyi év után idén, illetve 2025-ban is kimagasló teljesítményre van kilátás, akkora a gazdasági növekedés mértéke elérheti a 3,5 százalékot. 

Mint ismert, a turisztikai szektor, amely 400 ezer család megélhetését biztosítja és egyben a GDP több mint 12%-át is adja. A nyáron közel 7 millió vendéget fogadtak a magyar szálláshelyek, ami 8,6%-kal magasabb még a tavalyi rekordévinél is. De csúcsok dőltek meg az év első nyolc hónapjában is: az országos vendégforgalom a tavalyit közel 11%-kal múlta felül, Budapesten pedig még ennek is a kétszeresével, több mint 22%-kal bővült.

A turizmus minden bizonnyal jövőre is húzóágazat lehet, erre reflektálhat, hogy 2025-ben bővülés tekintetében Magyarország a teljes unión belül a harmadik helyen végezhet. 

Emellett az is látható, hogy az EU-s átlagnál is jobban teljesít az ország a gazdasági növekedés tekintetében, idén 1,4 százalékkal, jövőre pedig várhatóan 1,9 százalékkal haladjuk meg az EU-s átlagot.

Az inflációt is sikerült letörnie a nemzeti kormánynak, augusztusban már hároméves mélypontra került. Nagy Márton ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a kormány már a tavalyi év folyamán sikeresen letörte, majd tartósan alacsony szintre szorította vissza a háborús helyzet és a szankciók miatt megugrott inflációt, amelynek mintegy 80 százaléka kínálat oldali volt.

Az Európai Bizottság előrejelzése is ezt támasztja alá, hiszen szerintük idén 4,1 százalékra mérséklődik, jövőre 3,7 százalékos szintre esik vissza, míg 2026-ra már az ideális 3 százalékos célhoz közelít majd. 

Az infláció alacsony szinten tartása érdekében, a Kormány továbbra is fenntartja az olyan célzott és hatékony intézkedéseket, mint az online árfigyelő rendszer, amely 2023. július 1-je óta jelentős mértékben hozzájárul a kiskereskedelmi verseny élénkítéséhez és az infláció kontrol alatt tartásához.

A munkaalapú társadalom által jelentett sikerek is egyre inkább látszanak. A szomszédunkban zajló háború ellenére 2023-ban a munkanélküliségi ráta Magyarországon 2 százalékponttal alacsonyabb volt az EU-s átlagnál. Orbán Viktor nemrég úgy fogalmazott, hogy mikor átvették a kormányzást 2010-ben, óriási volt a munkanélküliség, ma viszont mindenkinek van munkája, sőt, több álláshely van ma, mint amennyi dolgozni tudó és akaró magyar ember. Szerinte Magyarországnak jól fegyelmezett és képzett munkásai vannak, ez pedig hozzájárul a gazdasági növekedéshez. 

Szintén előkelő helyen szerepel Magyarország a háztartások megtakarítási rátájában, ahol a 2023-as 20 százalék 6,5 százalékkal haladta meg az uniós átlagot, így a második legmagasabb volt. 2024-ben és 2025-ben is 2-3 százalékkal az EU-átlag fölött alakulhat a megtakarítási ráta, ráadásul regionális szinten csak a csehek tudják ezzel felvenni a versenyt. A jegybanki statisztikák szerint a pénzügyi eszközök állományának gyors növekedésével párhuzamosan a „pihenő” – tehát be nem fektetett – pénzek súlya is fokozatosan csökken a lakossági portfólióban - számolt be még róla korábban a VG.

A devizaadóság aránya 2023-ben 30 százalék alatti szintet ért el,  jövőre pedig a GDP arányában 0,8 százalékkal kevesebbet kell kamatkiadásokra fordítani.

Orbán Viktor miniszterelnök még szeptember végén mutatta be a gazdasági semlegesség hét pontját. Ezek az erős gazdasági növekedés, az államadósság csökkentése, a külföldi befektetések, az adócsökkentés és tőke a kisvállalkozóknak, a családi adókedvezmény megduplázása, munkáshitel és a legmodernebb technológiák használata.

A miniszterelnök nemrég a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt arról, hogy a gazdasági semlegesség célja a családok életszínvonalának megvédése. A miniszterelnök elmondta, óriási a csábítás, hogy Magyarország a figyelmét külpolitikai kérdésekre fordítsa, de közben lesősorban a gazdasággal kell foglalkoznia a kormánynak - írtuk meg. Orbán Viktor szerint az EU egy gazdasági hidegháborút csinál, ez a legrosszabb, ami történhet Európával és Magyarországgal is. 

Ha jól csináljuk, a gazdasági semlegesség politikájával 3 és 6 százalék közé tudjuk növelni a gazdaság teljesítményét, ami béremelést jelent. A gazdasági semlegesség hozza a fejlődést és a magasabb életszínvonalat. Ki kell állni magunkért, ezt a pozíciót meg kell védeni, sikeresnek kell lenni. Ha lesz jövőre 4 százalékos növekedésünk, a nyugati országoknak pedig nulla, 1 vagy 2 százalék, akkor nehéz visszahozni minket a blokkba. Nekünk siker kell" - jelentette ki.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!