Magyar Péter nem mert kiállni az újságírók elé Strasbourgban

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke beszédet mond a párt demonstrációján az MTVA óbudai székháza előtt 2024. október 5-én
Fotó: Polyák Attila - Origo
Vágólapra másolva!
Információink szerint Magyar Péterre már a teremben ülve vártak az újságírók a ma 13 órára meghirdetett sajtótájékoztatóján Strasbourgban, ám miután hosszú percekig senki nem jelent meg, az újságírók telefonálni kezdtek. A telefonhívás során kapták meg a tájékoztatást, hogy a Tisza Párt elnöke mégsem áll ki a nyilvánosság elé, a döntésüket nem indokolták.
Vágólapra másolva!

Nem sokkal ezt megelőzően került nyilvánosságra, hogy tovább gyűrűzik a Tisza Párt elnökének diákhiteles botránya, miután a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szabálytalanságokat tárt fel abból az időszakból, amikor Magyar Péter vezette a Diákhitel Központot.

A Kehi 2021-es vizsgálatának megállapításai között szerepeltek többszörösen túlárazott szerződések, kamu megbízások és ajánlatkérések, eleve borítékolható győztesek.

A jelentésből kiderült, hogy a Diákhitel Zrt. akkori beszállítója a PlanB Magyarország Kft. volt, amelyről a Média1 most azt írta, hogy a cég munkatársa akkoriban éppen Magyar Péter öccse volt. A lap úgy tudja,

Magyar Márton, a Tisza Párt elnökének öccse 2019 nyarától dolgozott a PlanB-nek,

munkahelyéről a közösségi médiában is hírt adott annak idején; igaz, ezt később eltüntette.

Felidézték, hogy a Kehi-jelentésben szereplő Diákhitel Központ-szerződések által érintett PlanB Magyarország Kft. – nagyjából egy évvel azelőtt, hogy szerződést kapott volna a Diákhitel Zrt.-től – Magyar Péter akkori feleségét, Varga Juditot tréningezte annak miniszteri kinevezése előtt. A lap emellett most azt is állítja, hogy Magyar Péter öccse, a médiapiacra nemrég médiaszolgáltatóként friss céggel megérkező Magyar Márton 2019 nyarától a PlanB-től kapott fizetést.

Miként a Kehi vizsgálatából már kiderült, a PlanB-t busásan megfizették: egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként százezer forintba került, és összesen négymilliót fizettek ki rá, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került Magyaréknak. 

Mint ismert,

a Diákhitel Központ Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban jelenleg nyomozás van folyamatban,

amelyben a tanácsadó tevékenységről készült vélemény és a kapcsolódó szerződések a nyomozó hatóság rendelkezésére állnak.

A sajtó képviselői többek között az újabb botrányáról is kérdezték volna Magyart, aki a ma megjelent hírekről azóta is hallgat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!