Betört a házba és lemészárolta az apát és a fiát egy medve

Vágólapra másolva!
Egy medve betört egy házba a kelet- oroszországi Primorszkij régióban, Lucsegorszkban, majd megölte és megette egy 87 éves apát és az 56 éves fiát is. Szakértők szerint az állat veszett lehetett.
Vágólapra másolva!

A vadállat összesen 35 kutyát ölt meg néhány perc alatt egy kutyamenhelyen, mindössze egy nappal a tragikus eset előtt. A kutyák láncra voltak kötve a menhelyen, így nem tudtak elmenekülni a medve ámokfutása elől - számolt be a Daily Star.

Olga Zamisljajeva, a kutyamenhely igazgatója elmondta:

A menhelyünk egy erdőben található, a kerítés pedig fából készült és vékony. A medve éjjel bejött, és 35 kutyát gyilkolt le.

A rendőrök lezárták a falut, és őrködtek, hogy megvédjék a rémült helyieket, valamint éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. A vadászati ​​felügyelőket pedig azonnal riasztották hogy keressék fel és öljék meg a medvét, mert attól féltek, hogy az állat ismét lecsaphat.

A beszámolók szerint nem sokkal később megtalálták és lelőtték a vadállatot.

Fotó: forrás: YouTube -  Mix News 

 

Szergej Aramilev medveszakértő szerint az állat viselkedése egyáltalán nem jellemző a fajra, úgy véli valószínűleg vadászok sebesítették meg a fenevadat, vagy a veszettségtől vált ennyire agresszívvé.

Azt mondta: 

Ha egy medve embereket öl, akkor vagy valaki megsebesítette, vagy veszettségben szenvedett. Egy egészséges medve ugyanis ezt sohasem tenné, még a lakott terület közelébe se menne.

A meglőtt medve emellett túlsúlyosnak tűnt, ami arra utal, hogy beteg lehetett.

Néhány nappal ezelőtt pedig egy várandós, 14 éves lányra és egy 68 éves férfira támadt a medve a Brassó megyei Krizba település egyik utcáján, hétfőn pedig egy 14 éves fiúra az Argeş megyei Arefu községben. A hatóságok elrendelték a veszélyes medve kilövését.

A Brassó megyei környezetvédelmi ügynökség adatai szerint 2023 augusztusában majdnem 1700 barnamedve élt a megye területén.

Ez növekedést jelent a 2022-es adatokhoz képest, akkor 1633 példányt tartottak számon. 

A krizbai példány az egyetlen medve Brassó megyében, amit le kell lőni.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!