Mérgezett Covid-oltással akart ölni egy brit orvos

Vágólapra másolva!
Beismerte egy brit háziorvos mai bírósági tárgyalásán, hogy méreggel preparált Covid-oltással akarta megölni anyja élettársát. Az orvos többféle méreggel kísérletezett, amit végül be is adott az áldozatnak.
Vágólapra másolva!

Az 53 éves háziorvos, Thomas Kwan miután szembesült azzal, hogy anyja végrendelete az élettársának kedvez, úgy döntött, hogy végez a férfival.  A brit nemzeti egészségügyi szolgálat nevében írt egy levelet a férfinak, amiben tájékoztatta a szükséges Covid oltásról. Ezzel egyidejűleg többféle méreggel, arzénnel, ciánnal és ricinnel is kísérletezett, hogy azokat felhasználva megölje a 72 éves Patrick O'Hara-t. 

Az oltást január 22-én, a házukban adta be az idős férfinak, ápolónak álcázta magát és álruhát vett fel: szemüveget, parókát, sőt álbajuszt és szakállat is ragasztott

– írta a Mirror.

Az oltást követően O'Hara nem halt meg, noha az oltás helye begyulladt, emiatt előbb orvoshoz fordult, majd kórházba került, mert a gyulladás antibiotikum hatására sem enyhült, sőt az állapota egyre rosszabb lett. Kórházba szállították, ahol

 nekrotizáló fasciitist, egy életveszélyes "húsevő betegséget" diagnosztizáltak nála,

intenzív osztályra is került, de túlélte a mérgezést. Kwan otthonában „átfogó listákat” találtak a mérgekről és azok használatáról, beleértve annak részleteit is, hogy mennyi méreg szükséges egy ember megöléséhez. Miután Kwan hivatalosan is beismerte bűnösségét gyilkossági kísérletben, a bíró közölte vele, hogy „jelentős szabadságvesztés-büntetésre” kell számítania.

Az X-en több felvétel is látható, hogyan próbálta leplezni magát Kwan: 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!