Szijjártó Péter: A soros magyar elnökséggel komoly lendületet vesz az EU nyugat-balkáni bővítése

SzijjártóPéter.
Fotó: Anadolu via AFP
Vágólapra másolva!
A soros magyar elnökséggel komoly lendületet vesz az Európai Unió nyugat-balkáni bővítési folyamata, újabb nagy siker, hogy decemberben várhatóan sor kerül négy csatlakozási tárgyalási fejezet lezárására Montenegróval - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Salzburgban.
Vágólapra másolva!

A minisztérium a közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon a montenegrói Európai Uniós ügyekért felelős miniszterrel, Maida Gorceviccsel folytatott egyeztetését követően, hogy az idei soros magyar elnökség egyik legfontosabb célkitűzése a nyugat-balkáni bővítés felgyorsítása.

 "Most újabb siker küszöbén állunk, a várakozások szerint decemberben négy tárgyalási fejezetet is le tudunk zárni Montenegróval, ami azért nagy dolog, mert legutóbb hét éve került sor fejezetlezárásra" - írta. 

A nyugat-balkáni bővítés felgyorsítása hitelességi kérdés is az Európai Unió szempontjából, hiszen a nyugat-balkáni országok immáron átlagosan több mint 15 éve várakoznak a tagság lehetőségére" 

- tette hozzá. 

Szijjártó Péter hangsúlyozta: "Az elmúlt években mindig azt hallgattuk a nyugat-európai barátainktól, hogy az uniós tagságnak az egyes tagjelöltek érdemein kell alapulnia. A valóság azonban az, hogy a nyugat-balkáni országok érdemeit rendre figyelmen kívül hagyják." "Most, a magyar elnökséggel, egy komoly lendületet vesz a bővítés. Jó lenne, ha mindenki belátná, hogy az Európai Uniónak új lendületre, frissességre, új energiákra van szüksége és mindezeket a Nyugat-Balkán tudja biztosítani számunkra" - hangsúlyozta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!