Megszökött a börtönből négy veszélyes bűnöző az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Hajtóvadászatot indítottak Dél-Karolinában négy veszélyes bűnöző után, akik megszöktek egy börtönből.
Vágólapra másolva!

A rabok még kedd reggel megszöktek a Chesterfield megyei börtönből. A négy férfi jó ideje tervezhette a szökést. Egy acélkapun és a szögesdrótkerítésen is átjutottak, amit már korábban megbontottak. 

A raboknak mások is segíthettek a szökésben, ugyanis a börtönön kívül már várták őket - írja a Fox News.

A fegyencek eltűnését csak a szökés után öt órával később vették észre. 

Az esti létszámellenőrzés során nem tűnt fel az őröknek, hogy nincsenek meg, mivel túlzsúfolt a börtönt. 

Az ABC News4 szerint az épületben 130 fogvatartott van, és csak 95 befogadására alkalmas.

Tavaly nyár óta ez a harmadik alkalom, hogy rabok szöktek meg a fogdából.

A megyei seriff elmondása szerint a börtön 60 éves és nincs a legjobb állapotban. 

Augusztusban egy rendkívül veszélyes gyilkos szökött meg egy Németországi börtönből. A férfit néhány nap hajtóvadászat után sikerült elfogni. 

Magyarországi börtönökből is szöktek már meg rabok. Júliusban a martonvásári börtönből szökött meg egy rab, pedig csak egy 50 napos börtönbüntetést kellett volna letöltenie. Márciusban a győri börtönből is meg akartak szökni a rabok, de sikerült megakadályozni. Filmbe illő szökést terveztek, egy letört ágylétra darabjával akarták kibontani zárkájuk falát a fogvatartottak. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!