A lábánál fogva ragadta meg kisfiát, és a hátát ütötte a Telegram alapítója, miközben azt üvöltötte: megöllek

Vágólapra másolva!
Irina Bolgar, Pavel Durov orosz milliárdos volt élettársa, akitől a Telegram és a VK alapítójának három gyereke is van, nemrég kapcsolatukról mondott megrázó részleteket. Ebből kiderül, hogy Durov rendszeresen bántalmazta gyerekeit, agresszíven viselkedett, valamint a médiában bemutatott életmódja is szöges ellentéte annak, ahogyan a milliárdos valójában éli mindennapjait.
Vágólapra másolva!

Pavel Durov és Irina Bolgar 2012-ben ismerkedtek meg Szentpéterváron egy közös barátjukon keresztül, majd Dubajban kerültek közelebb egymáshoz, 2013-ban meg is született első gyerekük. Durov szerint a kapcsolatnak üzleti jellege volt, a nő felajánlotta, hogy lehetnének közös gyerekei, amibe a milliárdos bele is egyezett. Összesen három gyerekük született. 

Bolgar szerint hazugság, hogy Durov hétköznapi életet él, egyszer például egy olyan dubaji hotelbe akarta elvinni a korábban jógaoktatóként dolgozó nőt, ahol egy éjszaka 20 ezer dollárba kerül. Durov szerint megteheti, mert tízmilliókat keresett a kriptovalutáknak köszönhetően - írja a Meduza.

Volt olyan közös nyaralásuk Szardínián, ahol egy hónap alatt egymillió dollárt költöttek el, míg Dubajban egy olyan penthouse-t béreltek, amely saját lifttel rendelkezett, illetve magánrepülővel jártak Párizsba, Monacóba és Olaszországba. Bolgar azt is elmondta, hogy egy hónapban 150 ezer eurót költhetett Durov számlájáról. 

A nő szerint Durov átverte, 2014-ben kiderült, hogy egy másik családja is volt, két gyereke született Darija Bodarenkotól,  akivel együtt tanultak az egyetemen. Amikor Bolgar erről kérdezte az orosz milliárdost, Durov mindent letagadott. Olyan eset is volt, hogy Durov sofőrje olyan újévi ajándékot adott Bolgaréknak, amely valójában a másik családnak szólt, de összecserélte a listákat. 

Durov jogi képviselői szerint a milliárdosnak sok gyereke van, akiket hasonlóképpen támogat, mindegyik 10 ezer dollár kap havonta. Hozzátették, hogy a Telegram alapítója elleni vádak, miszerint luxuséletet él, hazugságok. 

Bolgar a Forbes magazinnak elmondta, hogy három gyerekük született: Leia 2013 decemberében, Doniel 2016 januárjában és David 2017 szeptemberében. 2018-ig a nő a gyerekekkel Szentpéterváron lakott, majd azt követően, hogy Dubajban nem kapott letelepedési engedélyt Litvániába költözött, 2020-ban pedig Svájcba. Állítása szerint kapcsolatuk utolsó éveiben nem éltek együtt Durovval, de sokszor mentek családi nyaralásra. 

Elmesélte, hogy a férfi, akit egykor nagyra becsült, miként változott egy kegyetlen és arrogáns emberré. Durov állítólag egyre agresszívebben kezdett viselkedni, a haragját pedig a gyerekeken töltötte ki. Egyszer azt mondta Bolgarnak: 

vagy úgy csinálsz mindent, ahogy mondok, és akkor megvan a jogod a panaszkodásra, vagy mindent a magad módján csinálsz, de akkor ne panaszkodj. 

Bolgar 2023-ban jelentést tett a svájci rendőrségen, amelyben arról számolt be, hogy Durov 2021-ben és 2022-ben bántalmazta az akkor öt éves fiát. 2021 áprilisában úgy hátba verte a gyereket, hogy "átrepült a szobán". Ennek az évnek a Novemberében Párizsban úgy megrázta, hogy agyrázkódása lett és utána hónapokig esténként az ágyba vizelt. Egy másik alkalommal a lábánál ragadta meg a gyereket, és azt üvöltötte: megöllek. Ezek az esetek adhattak fegyvert a francia hatóságoknak Durov 2024 augusztusi letartóztatására. 

Bolgar és Durov 2022 szeptemberében találkoztak utoljára, a nő szerint a milliárdos akkor azzal fenyegette, hogy amennyiben feljelentést tesz a rendőrségen, akkor minden anyagi támogatást megvon a családtól. Durov ezt követően letiltotta Bolgar bankkártyáját, és már nem támogatja őket pénzzel. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!