Soros György egyik legjobb tanítványa az új magyargyűlölő EP-jelentéstevő

Vágólapra másolva!
Virtigli magyargyűlölő Tineke Strik, holland EP-képviselő, aki a magyarországi ügyek jelentéstevője az uniós testületben.
Vágólapra másolva!

Szeptember végén kiderült, ki lesz az új Magyarország-felelős jelentéstevő az Európai Parlamentben. A holland Tineke Strik természetesen virtigli liberális, zöldpárti képviselő, aki mindenben ellentétes véleményt képvisel, mint a magyar kormány, legyen az a háború vagy éppen a migráció. Judith Sargentini, Rui Taveres, Daniel Freund és Gwendoline Delbos-Corfield utódja egy jól beágyazott baloldali politikus, aki gyakran mutatkozik utóbbi két társával. 

Strik Freunddal a lengyel konzervatív vezetésű kormány elleni jogállamisági jelentésen dolgozott együtt.

Strik a magyarországi jelentéstevőkkel közösen szervezett konferenciát, az itteni, Soros-hoz köthető NGO-k és baloldali politikusok, köztük a párbeszédes Jávor Benedek részvételével. A politikus többek között egyeztetett már a Helsinki Bizottsággal is - írta a Mandiner. 

Teljes erővel Magyarország ellen

Sok jóra tehát nem számíthatunk tőle, eddig is a magyarországi ellenzék által sugalmazott kormányellenes paneleket mondta vissza, s már egy szeptemberi EP-vitában is a hazánkkal szembeni fellépést sürgette, egyben a 7. cikkely szerinti eljárás megakadását sérelmezte.

De Strik ennél is tovább ment: Magyarország vétójogának, illetve a magyar soros elnökség eltörlését követelte, valamint az uniós források teljes befagyasztását. Az új magyar jelentésvető gyakorlatilag folyamatosan támadja hazánkat,

felül minden, akár álhírre alapuló sajtóhírnek, legyen az nemzeti kártya vagy éppen az ukrán menekültek ellátása

Ezzel párhuzamosan már méltatta az új lengyel kormányt, amely szerint már a jó oldalon áll. 

Striknek természetesen kiemelten fontos a bevándorlás támogatása, ezen a téren is gyökeresen szemben áll a magyar társadalmi többséget képviselő Orbán-kormánnyal. Aligha meglepő, hogy végzettségét tekintve csupa migrációpárti képzést találhatunk a múltjában. Fő kutatási területe például „az európai menekültügyi és migrációs jog és végrehajtása a tagállamokban”. Disszertációjának címe pedig nem más: „Döntéshozatal a menekültügyi és migrációs irányelvekről.”

Egy téma a középpontban

Strik emellett az úgynevezett palesztin menedékjogot is kutatta, dolgozott a Holland Menekültügyi Tanácsnak, volt holland városi és parlamenti képviselő, ahol persze megint csak a migráció volt a „szakterülete”. A hírhedt LIBE bizottságnak is tagja, ezen belül a migráció és jogállamiság a fő témái politikusként.

Nyár óta tartó EP-képviselősége alatt közel két tucat egyeztetést folytatott le a migráció kapcsán egyes NGO-kkal, de az is előfordult, hogy

egyetlen napon több mint tíz migránspárti szervezettel egyeztetett, a Soros György nevével fémjelzett portfólióból.

Ezek között volt a Human Rights Watch, a Helsinki EU Office, a Save the Children, a CEPS, a Refugee Legal Support, az Amnesty International és a Transparency International. 

A soligengeni késes támadás kapcsán az EP-ben sérelmezte, hogy a németek visszaállítják a határellenőrzést, és kifejtette, egyes politikai csoportok szerinte a migránsok démonizálására használják a migráns által elkövetett támadását.

Megbüntetné Izraelt és az oroszok ellen hangol

Az új magyar jelentéstevő szélsőségesen palesztinpárti, aki a terroristák oldalára állva, egyoldalúan és rendszeresen Izraelt hibáztatja a térségbeli konfliktusok miatt és szankciókat követel zsidó állam ellen. 

Az orosz-ukrán konfliktus kapcsán megszavazott minden háborúpárti jelentést az EP-ben. Szerinte támogatni kell Ukrajna harcát és pénzügyi támogatását, arról beszélt, ez volt a tét a legutóbbi EP-választáson. Egy EP-küldöttség vezetőjeként a boszniai szerbeket is kioktatta, hogy a háborúval kapcsolatos álláspontjukat „hangolják” össze Brüsszel álláspontjával, mondván, támogatásra van szükségük a Vlagyimir Putyin és az orosz agresszió elleni harcban. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!