Szörnyethalt az amerikai haditengerészet két női vadászpilótája

Vágólapra másolva!
Azonosították annak a vadászgépnek a pilótáit, akik a múlt héten zuhantak le egy kiképzés során Washington államban. A két áldozat az amerikai haditengerészet női pilótája volt.
Vágólapra másolva!

Ahogy korábbi cikkükben írtuk, az amerikai haditengerészet EA-18G Growler típusú repülőgépe múlt kedden zuhant le Washington államban egy rutinrepülés közben. A roncsokat másnap találták meg, a gép két pilótáját eltűntként keresték. A két pilótát hétfőn azonosították illetve nevezték meg:

 Lyndsay P. Evans és Serena N. Wileman hadnagy voltak a gépen. 

„Azért léptem be a haditengerészethez, hogy a hazámat szolgáljam. A haditengerészetnél szolgálni azt jelenti, hogy valami nagyobb dolog részese lehetsz, mint te magad.” - mondta korábban Evans egy interjúban .

Wileman 2018-ban lépett szolgálatba, és 2021-ben csatlakozott a Washington állambeli Whidbey-szigeten állomásozó Zapper századhoz. Több kitüntetést is kapott, többek között a National Defense Service Medalt, és a Combat Action Ribbon kitüntetést, amit azok a pilóták kapnak meg, akik éles bevetésen is részt vettek - írta az AP News. 

Nemrég Franciaországban történt hasonló baleset, ott két vadászgép ütközött össze; az egyik pilótának sikerült katapultálnia, és túlélte a balesetet, a másik gép személyzete azonban meghalt. Ugyancsak katapultálnia kellett egy F-16-os vadászgép pilótájának múlt év decemberében a Sárga-tenger felett, az amerikai pilóta itt is túlélte a zuhanást, bár sokkos állapotba került. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!