Gyémántokkal díszített bugyit kapott Kate Moss

Vágólapra másolva!
Pete Doherty, akit a topmodell Kate Moss nemrégiben kirúgott, majd hamarosan újra visszafogadott, most úgy látszik, nagyon szeretné bizonyítani, hogy mennyire szereti kedvesét. A csapongó életű zenész méregdrága fehérneművel lepte meg kedvesét, és állítólag a házasságról is szó esett.
Vágólapra másolva!

Nemrégiben még attól volt hangos a bulvársajtó, hogy Kate Moss megelégelte drogos barátja viselkedését, és kidobta Pete Dohertyt, aztán múlt héten kiderült, hogy a híres topmodell mégsem bír barátja nélkül élni, ezért visszafogadta a problémás életű zenészt. A botrányoktól hangos szerelem, úgy látszik, mégsem múlt el, mert pénteken egy fehérnemű boltban Pete Doherty 300 fontot fizetett ki egy gyémántokkal kirakott bugyiért, amelyhez egyéb fehérneműket is vásárolt, és amikor az eladó a méret után érdeklődött, mosolygó arccal csak ennyit felelt: "Kate Mossnak lesz".

A méregdrága ajándék nem csak a hétvégére szólt, Pete egyik rokona, Philip Michels a contactmusic.com nevű internetes magazinnak elárulta, hogy a pár megint nagyon egymásra talált, és várhatóan még az idén összeházasodnak. "Nagyon sok harc áll mögöttük, de nagyon szeretik egymást" - mondta a pletykálkodó rokon. "Még karácsony előtt sor kerülhet az esküvőre, de nem ebben az országban. Arról beszélnek, hogy Las Vegasban kellene egybekelniük. Tudom, hogy Pete milyen. Egyszer csak azt mondja majd Kate-nek, hogy vegyen fel valami csinosat, és már rohannak is Las Vegas felé, hogy egybekeljenek."

Philip Michels jóslatát egyelőre nem erősítette meg Kate, de a 300 font értékű gyémántbugyi valószínűleg nem csak egy békülés ajándék, Pete Doherty ugyanis eddig nem arról volt híres, hogy a pénzét ilyen dolgokra költené.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!