Összeomlott Britney Spears a "nagy visszatérés" után

Vágólapra másolva!
A meglehetősen negatív fogadtatású "nagy visszatérés" után teljesen összeomlott Britney Spears amerikai énekesnő: a Video Music Awards díjátadót követően órákon keresztül zokogott. Az ismerősei közben mentegetni próbálták őt az újságírók előtt.
Vágólapra másolva!

Britney Spears amerikai énekesnő a hétvégén fellépett a Video Music Awards díjátadón, az előadás azonban vegyes fogadtatásra talált - és inkább a negatív vélemények voltak túlsúlyban a híresség előadói, énekesi és táncosi kvalitásait illetően. Spears a fellépés után teljesen összeomlott: a fellépés után órákon keresztül zokogott.

"Britney nagyon csalódott volt az előadás után. Rettenetesen ideges volt, mielőtt színpadra lépett, és amikor vége lett a dalnak, már tudta, hogy nem sikerült túl jól" - árulta el az US Weekly magazinnak egy szemtanú. "Rengeteget sírt emiatt."

Britney fellépése a Video Music Awardson



Az énekesnőhöz közel álló források több "okot" is találtak arra, miért nem sikerült túl jól a fellépés: egyesek szerint Britney teljesen kétségbe esett, amikor kiderült, hogy Sarah Silverman vezeti a műsort - attól tartott ugyanis, hogy a komikus gúnyt űz majd belőle, mint ahogy egy korábbi díjátadón Paris Hiltonnal tette. Ez pedig "az egész előadására rányomta a bélyegét".

Egy másik forrás azt állította, hogy Spears nem volt elégedett a fodrászával és a stylistjával: "Sem a frizurája, sem pedig a ruhája nem olyan volt, mint amilyet szeretett volna. Emiatt teljesen elveszítette az önbizalmát" - mondta az ismerős a People magazinnak. "Ráadásul a csizmasarka is letört, ezért nem tudott olyan jól táncolni."

"Még soha nem láttam Britney-t ennyire idegesnek, egyszerűen elszokott a színpadtól" - állította egy harmadik barát. "Jó ideje már csak a családjával foglalkozik, és most ott volt ezelőtt a rengeteg ember előtt, élő adásban. Leblokkolt, ezért nem tudott jobb teljesítményt nyújtani. A próbán még minden nagyszerűen ment."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!