A színes szemüveglencsék veszélyeztetik a közlekedőket

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A rózsaszín, kék, zöld és szinte a szivárvány minden színében pompázó lencsék torzítják viselőjük színlátását, -érzékelését, és így egyes színeket észre sem vesznek, például a közlekedési lámpák piros színét.
A színes napszemüvegek eddig fel nem ismert veszélyeire a nottinghami Boots kutatói hívták fel a figyelmet a közelmúltban.

Vizsgálatokban kimutatták, hogy azok az autóvezetők, akik kék színű lencsét viselnek, egyáltalán nem látják a piros közlekedési lámpákat.
Ebből az következik, hogy jelentősen lelassul a reakcióidő, azaz sokkal később reagálnak, még ha el is jutott tudatukig a figyelmeztető jelzés.

Ezek után már nemcsak azt javasolják a vásárlóknak, hogy a kiválasztott szemüvegnél győződjenek meg, hogy valóban alkalmas-e a káros UV-sugarak kiszűrésére, hanem azt is, hogy vezetéshez semmiképp se válasszanak színes lencséjű szemüveget.
A szemüveg-forgalmazóknak pedig figyelmezteniük kellene a vásárlót ezekre a lehetséges veszélyekre is.

h.a.

Ajánló:

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!