Kínai csilivili

A "Made in China" felirat a leginkább a franciákat, a görögöket és az olaszokat ijeszti el, ha ruhavásárlásról van szó, de a helyzet - legalábbis a kínaiak számára - korántsem ily tragikus: az európai vásárlók többségét nem érdekli, hol gyártottak egy darabot.

"A Kanadában nevelkedett Naomi Klein hatéves korától a márkák és a vásárlás rabja volt. Megigézték a családi autó hátsó üléséről látott fényes cégtáblák: a McDonald's, a Texaco, a Burger King és különösképpen a Shell fluoreszkáló sárga ragyogása. "Olyan csillogó és képregénybe-illő volt, meg voltam győződve arról, hogy ha felmászhatnék és megérinthetném, az olyan volna, mintha egy másik világ - a TV világának - dimenzióját érinteném." Kis hamisított krokodilokat varrt pólóira, hogy úgy nézzen ki, mintha Lacoste-ot hordana, szombatonként egy Esprit boltban dolgozott (nekik volt a legjobb logójuk), és szüleivel legtöbbet a Barbie és a márkás farmerek árai miatt veszekedtek" - írta Katherine Viner a Guardian című brit napilapban, 2000-ben, miután megjelent Naomi Klein No Logo című könyve (magyarul: AMF, Budapest, 2004).

"[Klein] a középiskolai évkönyvében - ahol néhányan a "legesélyesebb a sikerre" feliratot kapták - ő lett a "legesélyesebb arra, hogy peroxid-lopásért becsukják". Identitását a haja színezésére használt termékektől kölcsönözte" - folytatta Viner, hogy aztán rátérjen arra, miért is írta meg Klein 30 évesen a könyvét, amelyet "az egyre növekvő vállalatkritikus mozgalom Das Kapital-jának" is szoktak nevezni.

"A márkanevektől megbűvölt tinédzser a túlmárkázott világ ellen küzdő aktivistává vált, és azokat a vállalatkritikus eszméket népszerűsíti, amelyek például 2000-es, prágai IMF/Világbank találkozó ellen tiltakozókat is tüzelték. A Radiohead nevű zenekarra olyan hatással volt a No Logo, hogy a csapat kitiltotta a vállalati hirdetéseket angliai turnéjáról, és a bulikat "logó-mentesnek" nyilvánították - írta Viner.

Bár a zenekar gitárosa, szerint Klein könyve "felemelő" volt, Ed O'Brian nyilván nem azt értette ez alatt, amit - a No Logo által is kiváltott - az anti-márka mozgalom egy másik vonalon magával hozott: az olcsó, brand nélküli vagy hamisított ruhák dömpingszerű és tömeges elterjedését. Annak, hogy ez az utóbbi tíz évben bekövetkezett, sok oka van - mindenesetre a folyamatok Kína és egyéb harmadik világbeli országok számára valóban "felemelőek".

Kínai, taiwani - na és?

Az európai vásárlók több mint fele (56 százaléka) egyáltalán nem szentel figyelmet annak, hogy az általuk megvásárolt ruhadarabok honnan, milyen országból származnak - hozta nyilvánosságra egy, 20 ország ruházkodási szokásait vizsgáló kutatásának eredményeit a GfK-csoport kutatóintézet (a felmérés a Wall Street Journal amerikai gazdasági napilap európai kiadásának megbízásából készült, tavasszal).

A lekérdezésben több mint 20 ezer embert faggattak ki. Kiderült: a termékbe varrt címkén olvasható információk a nyugat- és közép-európaiak számára körülbelül egyformán (55 és 56 százalék) érdektelenek. A magyarok e tekintetben átlagosnak tekinthetők: 45 százalékunkra jellemző, hogy belekukkantanánk a ruha belsejébe a származási infók után kutakodva.

Az amerikaiak és az oroszok - legalábbis az adatok szerint -, ha kis mértékben is, de ennél valamivel tudatosabbak. A leginkább a görögök, az olaszok és a finnek "vannak résen": körülbelül 70 százalékuk igenis megnézi a címke feliratait.

Ha vásárlásról van szó, ebben a tekintetben is a nők a bogarasabbak: az eredmények azt mondják, általában a nők azok, akik utánakeresnek a címkén a származási információknak. De míg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a vásárlók életkorának növekedésével nő a címkét ellenőrzők aránya, addig Közép-Európában és Oroszországban ez csökken.