Február 18-án ünneplik Ázsiában a kínai új évet, ezért egyre többen próbálják "bebiztosítani" a szerencséjüket az elkövetkező hónapokra. Egy szingapúri feng sui-szakértő szerint, a hölgyek számára az egyik legjobb "szerencsemágnes" a saját táskájuk lehet.
"A kézitáskák nagyon személyes tárgyak" - mondta a Reutersnak John Lok, a Feng Shui 0011 internetes oldal vezető tanácsadója. "Hogy milyen színt választ magának egy hölgy, mit tart benne, sőt, még az is, hogy hogyan viseli, befolyásolhatja a szerencséjét."
Lok szerint a legjobb eredményt akkor érhetjük el, ha a bal oldalunkon viseljük a táskánkat: ezzel ugyanis a bal oldalhoz tartozó "zöld sárkány" erejét erősítjük, és növelik azt, amit kapunk, és csökkentik azt, mit ki kell adnunk.
Akkor is érdemes odafigyelni, amikor lerakjuk a táskánkat: olyankor is helyezzük a székünk bal oldalára.
Tartsunk a táskánkban szerencsetalizmánokat vagy kabalákat, például piros szalaggal összekötött, vagy összeragasztott három pénzérmét.
Ha új táskát veszünk, válasszunk "szerencsés" színeket és formákat: a piros, a lila és a pink, valamint a szögletes formák a tűz elemhez tartoznak, és akkor érdemes ilyen táskát választani, ha előbbre szeretnénk lépni a munkánkban.
John Lok azt tanácsolja, hogy ha szeretnénk megközelíthetőnek és barátságosnak tűnni mások szemében, akkor vegyünk magunknak sárga, narancs vagy barna, négyzet alakú táskát.
A kerek, fehér, szürke, vagy fémszínű táskák a fém elemhez tartoznak, és elősegíthetik a tiszta gondolkodást.
A világoskék és zöld színű táskák segítenek harmóniába kerülni a környezetünkkel.
Az alaktalan, fekete vagy sötétkék táskák abban segíthetnek, hogy elismerjenek és tiszteljenek minket.