Világba kiáltott titkok

A naplók, nem is olyan régen még a fehérneműs-fiók alján lapultak, mostanra viszont, a világháló segítségével gyakorlatilag bárkit beavathatunk a titkainkba. De mi lehet az indoka ennek a folyamatos önfeljelentgetésnek? A pszichológus szerint a bloggert a közlésvágy vezérli, és az egész sokszor nem más, mint a fantázia játéka.

Mi az amit, a miniszterelnök, a prostituált, a börtönőr, az esztéta és az ügyfélszolgálaton mosolygó hölgy ugyanolyan szorgalommal ír? A válasz: webnaplót, vagyis blogot. Az első ilyet a 90-es évek végén szerkesztették, az USA-ban, de mostanra már Magyarországon is hatalmas kultusza van, egyre-másra nyílnak a blogterek, és 2005 óta díjat, Golden Blogot is is kaphat a legjobb magyar nyelvű internetes napló.

A pszichológus szerint, már a papíralapú, titkos naplókat is azért írtuk, hogy megtalálja valaki, legkésőbb a halálunk után. Dr. Csábi Orsolya úgy gondolja: "a blogger is csak ennyit tesz, azt a vágyát mutatja ki, hogy valaki találja meg végre a kulcsot hozzá, mert egyedül nem tudja megmutatni, hogyan lehet benne kinyitni azokat a kapukat, amit szeretne kitárni végre mások felé."

Persze ez így leginkább csak a nagyon személyes, úgynevezett "én-blogokra" érvényes, ezek hasonlítanak legjobban a titkos feljegyzésekhez. Az arctalan, névtelen, vagy méginkább írói álneves publikálásnak viszont más oka is lehet: mondjuk a játék.

"Egy gondolat, egy érzés, amit megragadsz, konkretizálsz, és azzal, hogy leírod, kerekítesz belőle valamit - fogalmazta meg a szakember, aki több bloggert személyesen is ismer. "Emellett az írás, az alkotó tevékenység, egyfajta katarzist, önismereti élményt is jelent."

"Két irányba mehet egy blogger sorsa - mondja Csábi Orsolya - vagy túlságosan elcsúszik az őszinteség szintjére, és elkezdi a valódi életének olyan szintű kiteregetését, ami már másokat is sérthet. A másik oldal, amikor valakinek sikerül egy egyéni alkotói stílusra rálelnie, és a fantázia személyiség szintjén tudja tartani azt a részt, amit a külvilág felé mutat. Belőlük aztán lehet, később igazi költő vagy író."

Az olvasó elbizonytalanít

Azt, hogy ez mennyire igaz, az is bizonyítja, hogy az évek óta vezetett én-blogok közül több átalakult egyfajta személyes, alkotói fórummá. Ez lett a sorsa "Combfiksz" bejegyzéseinek is. Az oldal, a 2005-ös Golden Blog egyik kategóriájának közönségdíjasa, immár komoly múltra tekint vissza: öt éves. Szerzője egy magyar-esztétika szakos bölcsész. A kezdetekről elárulta: valamilyen chat beszélgetés kapcsán merült fel a blogolás, bár akkoriban még nem is volt magyar szolgáltató. Az első bejegyzésből annyira emlékezett, hogy a hogy "online töketlenkedés" kifejezés szerepelt benne. Arra a felvetésre, hogy eleinte sokkal személyesebbek voltak az úgynevezett "postok" úgy válaszolt: "Inkább úgy mondanám, hogy most már kevésbé konkrét.De a változás nyilván azzal függ össze, hogy az elején nem is fordult meg fejemben, hogy ezt bárki elolvassa. Mostanra viszont már elég népes olvasótábor követi nyomon a történéseket, és ez zavarba hoz." Combfiksz azt is elárulta, hogy amikor a Golden Blog miatt megugrott a látogatottsága, akkor hirtelen azt se tudta, hogy mit írjon.

Üzenet a lélek mélyéből

A pszichológus szerint a bloggerek időnként üzennek a külvilágnak, pontosabban a hozzátartozóknak a blogon keresztül, de Combfiksz azt mondja, ilyet ő nem tett: "Egy időben, amikor valamilyen magánéleti kínlódásom volt, akkor nagy volt az ingerenciám, hogy üzenjek, de aztán nem lett belőle semmi, vagy annyira virágnyelven írtam, hogy már az sem tudta dekódolni, akinek szólt." Merthogy az ő vebnaplóját is olvassák ismerősök, családtagok, mint ahogy az kiderült, az édesanyja is.

"Egy időben anyának elmondtam, hogy van ez a blog, de nem nagyon értette, meg nem is érdekelte. Aztán, amikor én már abban hiszemben voltam, hogy ezt rég elfelejtette, kiderült, hogy rendszeresen olvassa naplómat. Ettől egyből elkezdett pörögni az agyam, egyik-másik bejegyzéshez mit szólhatott, olyannyira, hogy megkértem, ne olvassa. Aztán ezt persze visszavontam."

A "civil" rajongók pedig arra kapacitálják a szerzőnőt, hogy nyomtatott formában is jelentesse meg a legjobb írásokat, de ezt ő inkább alapanyagnak tekinti, illetve gyakorlásnak, és nem önálló irodalmi munkának.