Nyári táborkényszer

Ha itt a nyár, és az amúgyis virgonc gyermekünkre hirtelen rászakad a szabadság, kézenfekvő, hogy a feles energiáit levezetendő - és a nyarat hasznosan, a jó levegőn eltöltendő - táborozni küldjük. Ám bármilyen meglepő, nem minden gyerek lelkesedik az effajta szülői tervért, s ha erőltetik, valószínűbb, hogy megszökik, mint hogy megszokná.

"Egy nyári tábor sok szempontból nagyon jót tesz a gyereknek: közösségben van, vele egykorúak között, megtanulja, hogyan alkalmazkodjon a társaihoz, a különböző programokhoz - akár iskolán kívül is. Bár az én gyerekeim még kicsik, azon leszek, hogy minél hamarabb elkezdjük a táboroztatást" - hangoztatja Jutka

Ahogy beköszönt a nyár, gyermekek röppenek szanaszét, ki-ki habitusától, érdeklődési körétől - és a szülők pénztárcájától - függően különféle táborokba. Ma már a szülők ezerféle lehetőség közül választhatnak, hogy milyen táborba küldik a gyereket. A döntést azonban nem árthat megbeszélni az érintettekkel, hiszen a gyereknek - amellett, hogy "jó kis bulinak ígérkezik" - bizonyos szempontból nehéz is ez a fajta önállósodás. Ott már csak magára és szocializációs képességeire számíthat.

Dani például kicsit magának való, természetjáró, egyébként madarásznak készülő tizenéves. Abban bízva, hogy talán ennek hatására majd felhagy magányos túráival, szülei egy Balaton-parti gyerektáborba küldték, ahol volt minden: fürdés, játék, sportverseny, bulik - a kissrác mégsem érezte jól magát.

"Egyrészt már a harmadik napon hívtak minket, hogy a gyerek eltűnt. Talán soha életünkben olyan gyorsan nem értünk le Boglárra. Addigra Dani előkerült a susnyásból egy kismadárral a kezében, akit épp szárnytöréssel kezelt. Nyilván mindenki megbocsátotta neki a halálos ijedtséget, de akkor észrevettem, hogy az én kisfiamnak bizony egy barátja sincs. Nem tudta felvenni a tempót. Ez sokáig nagyon bántott, de végül kitaláltuk a megoldást. A következő évben madarásztáborba küldtük és onnan egy boldogságtól ragyogó, sok baráttal és élménnyel gazdagodó fiút kaptunk vissza. Azóta is oda jár."- meséli Zsolt, Dani apukája.

Vekerdy Tamás gyermekpszichológus véleménye - ahogy ő mondta - csak részben szakmai, részben civil és szülői tapasztalat. "Szerintem a táboroztatással abszolút nem kell és nem szabad sietni. Én az első kalandot 10 éves kor körül ajánlom, annál hamarabb semmiképpen nem küldeném el a gyerekeket.

Az óvodás táboroztatásról úgy érzem, hogy a világon semmi köze nincs a gyerekhez, kizárólag arra szolgál, hogy az elfoglalt szülő valahová leadja a gyereket. Ha már így alakul, akkor is jobb, ha csak napközben van ott a kicsi."

A pszichológus tanácsa, hogy a hetes, vagy több hetes táborok előtt mindent át kell beszélni a gyerekkel, meg kell hallgatni a kérdéseit, szorongásait, valamint nagyon fontos, hogy megígérjük neki, hogyha nem érzi jól magát és ezt mondja, - telefonál vagy ír -, akkor meglátogatjuk, vagy végső esetben el is jöhet. "Sok esetben úgy látom, a szülők úgy vannak vele, a gyereknek nincs semmi baja, na és ha rosszul érzi magát egy kicsit? Majd megszokja.

Az a mánia, hogy a gyerek szokja a közösséget, egész egyszerűen tudatlanságból fakad, ugyanis a gyerek akkor fogja megszokni, ha ennek ideje van. Ezt erőltetni szerintem semmiképp nem tanácsos." - mondja Vekerdy.

Az egész egy nagy játék

József egy középkori hangulatú mesetábort szervez évek óta, valahol vidéken. A tábor sajátossága, hogy három hetes, tehát csak az mehet oda, aki vállalja ezt a viszonylag hosszú időt.

"Ez az egész egy nagy játék és a játékba nem jó később érkezni, illetve befejezetlenül otthagyni, ezért javasoljuk, hogy végig maradjon a gyerek, ugyanis így lesz teljes az élménye" - kezdi a táborvezető.

A tábor tehát arra épül, hogy minden gyermek szeret játszani, de a táboroztatók azt vallják, hogy játszani akkor lehet nyugalomban és önfeledten, ha meg vannak azok a keretek és azok a szabályok és korlátok, amelyekről minden gyerek tudja, hogy nem hágja át. "A szabályokat be kell tartatni a gyerekekkel. Nagyon fontosnak tartom, hogy a táboroztató az első 3-4 napban a szigorúbb arcát mutassa, éppen azért, hogy a gyerekek tisztába legyenek azzal, meddig lehet elmenni. A mi táborunkban két dologért jár azonnali hazaküldés: az egyik, ha a tábort engedély nélkül elhagyják, vagy, ha fizikailag bántják a másikat - ebbe beletartozik a gáncsolás, lökdösődés is. Ezt szúrós szemekkel, határozottan elmondjuk az elején. Megértik. Nem volt még verekedésre példa." - állítja József.

Ha a keretek tisztázottak, megkezdődhet a játék, persze emellett feszes napirendjük is van a gyerkőcöknek. "Megpróbáljuk az egészet úgy felépíteni, hogy minden egyes napirendi pont valahogy kapcsolódjon a játékhoz, vagy játékos formában történjen. Nagyon jó példa a rendrakás: szobánként kiteszünk két papírlapot a falra és az egyikre azt írjuk, hogy rendbajnok, a másikra pedig, hogy rendgyalázó. Amikor készen vannak a gyerekek, szólnak a szobát felügyelő felnőttnek, aki megnézi a polcokat, az ágyakat, sőt még az ágy alá is bepillant, majd megállapítja kinek a dolgai a legrendezettebbek és ki az, aki a legtrehányabb. Az eredményt felírják a papírra és a háromszoros rendbajnok kap egy aranyat a kincstárból, míg a háromszoros rendgyalázó befizet egy aranyat a kincstárba." - foglalja össze József, majd azzal folytatja: minden gyerek imád játszani és egyik sem szeret veszíteni, ezért aztán nagyon lelkesen teszik a mindennapi kötelességeiket is.

Maradandó "károsodás"

Azzal általában a megkérdezett szülők is egyetértenek, hogy egy táborozás után a gyermekeik önállóbbnak tűnnek, érdekes módon egyedül is össze tudnak maguk után pakolni, de sokan azt is megemlítik, otthoni környezetben egy idő után képesek elhagyni a táborban tanultakat.

Vekerdy Tamás erre azt mondja örök kérdés, hogy van-e időnk megvárni a gyereket, vagy azzal, hogy sietni kell, mi magunk gyorsan összerántjuk a holmiját, így megfosztjuk őt az önállóságtól. "A gyereknek hosszabb idő összepakolni, s mivel egy felpörgetett életet élünk, eleve olyan körülmények között kénytelenek élni, ami nem az életkorukhoz szabott. Ha valóban nincs idő rá, hogy megvárjuk, akkor jobb, ha megadjuk neki a segítséget, nem pedig rákényszerítjük a kapkodásra. Hibás dolog úgy gondolkodni, hogy ha most nem tudja maga rendezni a dolgait, akkor sosem fogja tudni." A pszichológus egy másik szempontra is felhívja a figyelmet. Sok gyerek, akinek elfoglalt a szülője, az ilyen alkalmakkor az esetlenségével kényszeríti ki az anyjától, hogy az tényleg csak vele foglalkozzon.