A makarenkói visszaüt

Egy amerikai tanulmány szerint majd minden szülő életében legalább egyszer kezet emel a gyerekére - teszi ezt annak ellenére, hogy legtöbbjük elismeri: a verés nem lehet a nevelés eszköze. Hogyan gondolkodnak erről a kérdésről a magyar szülők? Mit mond a pszichiáter jogász, és mi a véleménye a pedagógusnak? Mit mondanak az érintettek, vagyis a gyerekek?

Tünde egy újság miatt kapta élete egyetlen szülői pofonját. Történt ugyanis, hogy egy koncerten egy szemfüles fotós lencsevégre kapta a magas, karcsú, törékeny, szőke tini lányt, amint éppen egy cigarettával a kezében várja a zenészeket. Tünde csak akkor értesült a képről, amikor rövid idő múlva a kollégiumból hazament a falujukba, édesanyja akkora pofonnal fogadta, hogy feldagadt az arca.

"Abban a pillanatban meg tudtam volna fojtani a fotóst, és anyura is nagyon haragudtam. Egyáltalán nem éreztem jogosnak a büntetést, sőt a cigarettát sem tettem le. Azóta persze már értem anyut, a falu a szájára vette, hogy milyen lánya van, benne meg nyilván forrt a düh, talán nem is rám haragudott, hanem a sok ronda szájú vénasszonyra."

Tünde ma már szülő, eddig maximum kislánya kezét "legyintette meg", amikor a konnektorba akart belenyúlni, és egyszer rácsapott a fenekére, amikor a homokozóban adott elő egy toporzékolós nagyjelenetet.

"Ez utóbbit aztán megbántam, mivel nem a lányomra haragudtam igazán, hanem a szituációra, hogy leéget a többi anya előtt a hisztivel, én meg tehetetlen vagyok. Utólag meg is állapítottam, semmivel sem vagyok jobb, mint az anyám!" - neveti el magát keserűen az összefüggésen.

Ütnek, bár nem akarnak

Egy amerikai írás szerint a verés az USA-ban is a nevelés legvitatottabb eszköze. A cikk arról számol be, hogy - bár az Amerikai Gyermekek Akadémiája mindféle testi fenyítést ellenez - a szülők 90%-a veri a gyerekét. Az szerző azt is hozzáteszi, hogy a New York Állami Egyetem (Buffalo) felmérése szerint a testi fenyítést alkalmazó szülők 85%-a van tisztában azzal, hogy rossz módszert választ.

Természetesen Amerikában is van olyan ember, aki kiáll a verés mellett, van, aki büntetné a szülői nyaklevest, a legtöbben azonban a két véglet között ingadoznak.

A cikk négy konkrét családot is megszólaltat, ezek között is van olyan anya, aki mereven verésellenes, és van olyan, aki szerint ez a szülői szigor elfogadható eszköze. Az eseteket egy pszichológus véleményezi, aki szerint hosszú távon nem helyeselhető a verés, mivel sérti a gyerek önbecsülését, és fizikai kárt okozhat. A cikkben szereplő szakértő arra is rámutat, hogy a szülők 85%-a állítja, hogy mérgében odacsap néha. Ez azonban veszélyes, hiszen, ha dühtől vezérelve odacsapunk, annak az az üzenete: ha frusztrált vagy, üsd meg, aki felhúzott. Ez pedig nem az, amit tanítani akarunk. Hozzáteszi, hogy a gyerekkorban megvertek között nagyobb az agresszió kockázatát a sajt gyerekkel és házastárssal szemben.

Indulatból soha

Az amerikai írás is beszámol olyan esetekről, amelyben a szülő megbánja, hogy odacsapott. Egy olyan család esetét eleveníti fel, amelyben a szülők azt tapasztalták, hogy a gyerek félve válaszol bizonyos kérdésekre.

A szakértő szerint ilyenkor ellentmondás van a szó és a tett között, hiszen a gyereket arra neveljük, hogy ne legyen agresszív, uralja az indulatait, de ha megütjük, azzal azt bizonyítjuk, hogy mi magunk sem vagyunk képesek erre. A szakértő úgy gondolja, ha úgy érezzük, nincs más eszköz, mint a testi fenyítés, akkor szigorúan indulatmentesen, sózzunk rá a gyerek fenekére 2-6 éves korában.

Ezenfelül azt javasolja, inkább büntessük a gyereket: szobafogsággal, a kedvezmények megvonásával, a játéktól való eltiltással. A cikk szakértője tanácsokat is ad a büntetés alkalmazásához: arra int, hogy a büntetés előtt kérjük meg a gyereket, hogy legyen jó, és magyarázzuk el, mit jelent a büntetés. A büntetés ideje alatt legyünk következetesek, szigorúak, ha a gyerek elutasítja, próbáljuk kivárni, amíg megnyugszik, majd kapjon tiszta lapot, és ne hánytorgassuk fel a botlását unos-untalan.