Aki nem rohangál, nem is tanul

Inkább a lányoknak kedvez az iskola és a számonkérési rendszer, mert nem engedi, hogy a fiúk - biológiai szükségleteiknek megfelelően - rohangásszanak, versenyezzenek - állítja egy brit nevelési szakember. A magyar pedagógus osztja a brit szakember véleményét, sőt, szerinte a magyar követelmények - amelyek jóval szigorúbbak - még inkább béklyóba kényszerítik a fiúkat. Mi lehet az oka mindennek; és mit tehet a szülő, hogy megkönnyítse a fia helyzetét?

"Annyiszor kellett bemennem a fiam miatt a suliba, hogy végül a cipőm már magától odatalált" - meséli Andi, akinek két középiskolás gyermeke, egy fia és egy lánya van.

"Gyakran kapott intőt, mert verekedett, sűrűn előfordult, hogy megzavarta az órát, és szinte csak rossz jegyeket hozott. Mire nagy nehezen felsős lett, teljesen el voltunk keseredve. Megjártuk a nevelési tanácsadót, de semmit nem találtak; voltunk pszichológusnál, de ő sem tudott segíteni, és egyszerűen nem tudtuk, mit rontottunk el, és hogy mit kellene tennünk. Ráadásul a lányunk pont az ellentéte volt: szorgalmas eminens, akivel soha semmi baja nem volt a tanároknak."

Andi fia végül magától megkomolyodott, amikor nyolcadikos lett: egy remek hajrával bejutott egy jó gimibe, ahol rendszerint az elsők között van bizonyos tárgyakból. A szülei azóta sem tudják, mi az oka a változásnak.

Kell a verseny

Pedig a válasz viszonylag egyszerű, az okok nagyrészt az iskolarendszerben keresendők - legalábbis ezt állítja egy angol írás-oktatási tanácsadó és a XXI. Századi fiúk c. könyv szerzője. Sue Palmer szerint a fiúk fejlődésében biológiai szükségszerűség, hogy rohangásszanak, mozgásba lendítsenek mindent, versenyezzenek.

"Ha nincs rá lehetőségük, akkor nem lesznek képesek nyugton ülni, a könyvre és a ceruzára koncentrálni. Ilyenkor lesz a viselkedésük problémás, bajba kerülnek, egészen az iskolai eltanácsolásig bezárólag" - idézi a Times Online a szakembert. A cikk adatokat is közöl, amelyből kitűnik, hogy a fiúk közül háromszor többen szorulnak olvasás-korrepetálásra az általános iskolában, és a hiperaktivitásban szenvedő gyerekek 75%-a is fiú.

Az okokra az írás többek között Simon Baron-Cohen, Cambridge-i tanár kutatásával próbál rávilágítani, ami eredetileg az autizmus okait kívánta felderíteni. Cohen elmélete szerint másképp működik a nők és a férfiak agya. A férfiak rendszerezőek, a nők inkább érzelmesek. Ez megmagyarázza, hogy a fiúk miért nem rajonganak annyira az olvasásért, a fogalmazásért, és miért előzik meg őket a lányok az írásban is. A fiúk zömének könnyebb elmagyarázni az óra működését, mint egy figura érzelmeit egy történetben.

Verekedni is hagyni kell

Emellett a szerző az oktatás elnőiesedését okolja, vagyis azt, hogy túlsúlyba kerültek a nőnemű tanárok, így az iskola általában leány-barát lett, ráadásul a vizsgáztatás módszere is jobban kedvez a lányoknak, mint a kockázatot vállaló fiúknak.

"Ma már hétszer annyi a nőnemű általános iskolai tanár" - írja le meg Sue Palmer az angol tantestületek arányát, igaz, hozzáteszi, hogy "vannak nők, akik megértik az aktív srácokat, és vannak olyan férfiak, akik nem. Ahogyan természetesen vannak energikus lányok és inaktív fiúk is."

A szerző szerint ez nem másnak köszönhető, mint annak, hogy a brit pedagógusok jelenlegi generációja női liberalizmus közepette nőtt és nevelkedett, ahhoz vezetett, hogy a tanároknak meggyőződésévé vált, hogy a környezet alakít minket.

"Az volt a tanárok feladata, hogy szocializálják a fiúkat természetes hajlamaik ellenében, és hogy bátorítsák a lányokat, hogy hagyományos férfi tudományokkal foglalkozzanak, olyanokkal, mint a fizika és a technológia."

Palmer szerint a nők zöme természetétől fogva nem kockáztató, úgyhogy egy olyan tanár számára, aki még nem oktatott fiúkat, és nincsenek saját fiai, a fiúk viselkedése riasztó lehet.

"A játék-verekedés, ami 7-8 éves korban csúcsosodik ki, nem feltétlenül agresszív. Szociális fejlődés, a fiúk így ismerkednek egymással, mérik fel, hogyan működik a másik. Sok tanárnő kétségbe esik, amikor azt mondom, hogy hagyja a fiúkat verekedni, kiabálni, mert akkor rájönnek, hogy kikötnek-e végül a tárgyalásoknál."

A szerző szerint a másik probléma a kalandvágyó fiúkkal, hogy mivel egyre inkább kockázat-kerülő a társadalmunk, a gyerekek ritkán tudnak felügyelet nélkül játszani, és mivel nem látunk gyerekeket a szabadban játszani, már az is veszélyesnek tűnik, ami zajos.