Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Odáig mehetünk, hogy valamilyen módon felbosszantjuk vagy megbotránkoztatjuk a többieket, csak hogy kizökkentsük őket. Új barátokra tehetünk szert, vagy valamelyik régi ismerősünk újra feltűnik a színen. Izgalmas hírekhez vagy lehetőségekhez juthatunk egy barátunk révén.

Főleg ülőmunkát végzők vagy rossz fekhelyen alvóknál jelentkezhet reggel derékfájdalom. Bármennyire is fáj az első néhány percig, ennek legjobb orvossága a reggeli torna, mellyel alaposan kimozgatjuk a csípőízületet és a keresztcsont tájékát, az olyan jógagyakorlatok, mint például a macska- és lótartás vagy a kobraülés.. Étrendben a fehérjék kapcsolódnak a Nyilas jegyéhez. A teljes értékű fehérjéknek rendkívül sokrétű a feladata a szervezetünkben. Bármely étrend szerint is táplálkozunk, erről ne feledkezzünk meg.

Legyünk azonban óvatosak, a Mars együttáll a Szaturnusszal, ami nem éppen a kockázatos vállalkozások vagy kétes befektetések ideje. Ha nem vigyázunk, mindenféle kellemetlen csalódás vagy bosszúság érhet bennünket egész nap. Kétszeresen is bedühödhetünk, mert nem lesz sok lehetőségünk, hogy kitöltsük haragunkat. Inkább kössük le figyelmünket valamilyen nehéz fizikai munkával. Maradjunk a jól bevált módszereknél, amit szinte álmunkban is tudnánk csinálni. Legyünk türelmesek, amennyire csak tudunk.

Hétfői horoszkóp

Szeretne személyre szabott horoszkópot? Az alábbi oldalon elolvashatja, hogy mit tartalmaz a rendelésre készített horoszkóp és hogyan lehet elkészíttetni.

HarmoNet

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!