Szerelmi horoszkóp szeptember 25-től október 2-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Rengeteg szenvedély munkál benned, de valamiért mégsem mutatod meg a kedvesednek ezt - talán attól félsz, hogy nem viszonozza sem a kedves gesztusaidat, sem pedig az érzelmeidet. Ez a bizonytalanság egyáltalán nem jellemző rád, és mindketten jobban járnátok, ha egyszerűen megtennéd az első lépést. Ugyanakkor arra is figyelj oda, hogy mások is észrevehetik, mennyire vonzó vagy: lehet, hogy ezen a héten jó néhány vonzó személy kiveti rád a hálóját...

Bika (április 21. - május 20.)
Nagyon romantikus hangulatban vagy, és mindent képes lennél alárendelni a szerelemnek: ha még nincs párod, akkor több olyan vonzó ember is megtetszik neked a környezetedből, akikhez eddig csak baráti szálak fűztek, egyszerűen máshogy látod őket. Sőt, még akkor is hajlandó vagy belemenni egy laza flörtbe, ha éppen tartós kapcsolatban élsz. Szerencsére, a párod nagyon megértően viselkedhet, és megbocsájtja neked, hogy mások felé kacsintgatsz.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Olyan mély vonzerő munkál benned, hogy ellenállhatatlanul csábítod magadhoz az új szerelmi lehetőségeket, sőt, még akkor is megtapasztalhatod, hogy milyen vonzó vagy, ha már van valakid. Használd ki ezeket a kedvező lehetőségeket arra, hogy szervezel néhány romantikus, izgalmas randevút; az is jó ötlet, ha valami olyan programra csábítod el a kedvesedet, amelyet még soha nem próbáltatok korábban.

Rák (június 22. - július 22.)
A napokban elképesztő mennyiségű szeretettel halmozod el a kedvesedet, amivel nagyon meglepheted őt. Minden lehetőséget megragadsz arra, hogy elkényeztesd. A kérdés csupán az: vajon észreveszi-e, hogy ilyen sok kedves gesztust teszel felé. Ha esetleg egy kicsit durvábban vagy elutasítóbban viselkedik veled, mint ahogyan azt te elvárod, akkor nagyon csalódottá, sőt, dühössé válhatsz, és pillanatok alatt eltűnik a gyengédséged.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Olyan magasra teszed a mércét partnerednek, hogy ő csak nagyon nehezen tudja teljesíteni az elvárásaidat - mindent megtenne azért, hogy boldognak lásson, és mivel te semmivel nagy elégedett, nagyon szomorúvá válhat. Talán még a kedve is elmegy attól, hogy kimutassa a ragaszkodását. Próbálj meg kevesebbet követelni tőle, és inkább szeretgesd, babusgasd őt, mondd el neki minél többször, hogy mennyit jelent neked.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Szívesen töltöd otthon az idődet, egyáltalán nem zavar, ha sokáig nem mentek sehová, sőt, kifejezetten élvezed, hogy kettesben lehetsz a kedveseddel, és békésen, csendben tölthetitek az estéiteket. A hét végén azonban úgy érezheted, hogy jár neked a szórakozás, és bármit megtennél azért, hogy a pároddal együtt csaphassatok egy görbe estét. A párod azonban inkább pihenne, ezért most különösen nagy szükség lehet arra, hogy képesek legyetek kompromisszumot kötni.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Mostanában szürkének érezheted a hétköznapokat, és nagyon vágysze egy kettesben töltött, romantikus estére a kedveseddel - bármi olyasmit élveznél, ami egy kicsit "más", mint a megszokott. Ehhez azonban az kell, hogy mindketten kellő nyitottsággal álljatok a programokhoz, és ne legyenek kétségeitek azzal kapcsolatban, hogy jól tudjátok érezni magatokat kettesben. Ha úgy indultok neki az estének, hogy biztosan rossz lesz, akkor szinte elkerülhetetlen a veszekedés.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Nagyon kíváncsi és kezeményező hangulatban vagy, és bármilyen jó is legyen az állandó kapcsolatod, könnyen azt érezheted, hogy megkopott, elveszítette a régi izgalmasságát. Ha a párod nem eléggé nyitott és nem tud új dolgokat kitalálni (és mivel nem nagyon tudja, mit vársz el tőle, ez elég valószínű...), akkor szívesen mész bele egy olyan kalandba, amely felpezsdítheti a szürke hétköznapokat - még akkor is, ha ezzel sokat kockáztatsz. Mielőtt megbánnád a meggondolatlanságodat, tedd meg te az első lépéseket!

Nyilas (november 22. - december 21.)
Apróságok miatt veszhettek össze kedveseddel, de az igazi gond az, hogy még akkor sem értitek meg egymást, amikor megpróbáljátok tisztázni a feszültségeket okozó problémákat. Olyan, mintha két különböző nyelven beszélnétek, emiatt elmehet a kedvetek attól, hogy beszélgessetek. Inkább mindketten duzzogva félrevonultok, és csak a saját sértettségetekkel vagytok elfoglalva - ez pedig egyáltalán nem vezet el a megoldáshoz.

Bak (december 22. - január 20.)
Ezekben a napokban elsősorban szellemi stimulálásra vágysz, a kedvesed csábító "hadműveletei" semmit nem érnek: egyszerűen most nem érdekel annyira az erotika, mint egy érdekes, szórakoztató beszélgetés vagy egy elgondolkodtató film. Ez mind nagyon szép, de tekintettel kellene lenned a szerelmed igényeire is: lehet, hogy ő éppen szenvedélyre és romantikára vágyik - próbáld meg ezt megadni neki!

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Kedvesed nagyon szeretné, ha jobban működne a kapcsolatotok, és ezért hajlandó is tenni valamit: kész változtatni a viselkedésén, vagy sokkal kedvesebben viselkedik veled, mint máskor. Mindenképpen mutasd meg neki, hogy mennyire örülsz annak, hogy ennyire máshogy látja a helyzeteteket, mint eddig. Vigyázz arra, hogy ne vedd el a kedvét attól, hogy törődjön a kapcsolatotokkal, ne tegyél meggondolatlan megjegyzéseket, és a viccekkel is bánj csínján.

Halak (február 20. - március 20.)
Nagy hatással vagy kedvesedre: teljesen le tudod venni őt a lábáról, és könnyedén az ujjad közé tudod csavarni - te azonban nem vagy vele elégedett, és mindenáron bizonyítékokat keresel a szerelmére. Ezzel pedig komolyan megbánthatod őt. Gondolj arra, hogy nemcsak szavakkal lehet kifejezni a szeretetet: koncentrálj inkább a kedvesed tetteire!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!