Szerelmi horoszkóp november 6-tól 13-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Egy kicsit barátságosabbnak és nyitottabbnak kellene lenned, a kedvesednek most ugyanis szüksége lehet a támogatásodra, és ha csak a saját problémáiddal vagy elfoglalva, akkor ő nagyot csalódhat benned, sőt, még azzal is megvádolhat, hogy önző vagy - és ebben bizony lehet is valami, még akkor is, ha ezt nem szívesen vallod be. Nagyon jó módszer lehet arra, hogy megmutasd a törődő oldaladat a másiknak, ha valami olyan programot szervezel, ami elsősorban őt érdekli. Annak is jó hatása lehet a kapcsolatotokra, ha empatikusabban állsz a párodhoz, és meghallgatod, ha mondanivalója van.

Bika (április 21. - május 20.)
Nagyon kellemes napjaid lehetnek, vidám vagy, optimista és lelkes, ez pedig fantasztikus vonzerővel ajándékozhat meg - ezt különösen akkor tudod kihasználni, ha éppen párt keresel magadnak. Elég, ha elmész egy szórakozóhelyre, vagy baráti társaságba, hamar rád találnak az ellenkező nem tagjai - nem is kell túl sokat tenned azért, hogy randevúra hívjanak! Ha már megtaláltad a kedvesedet, akkor is kellemes órákat tölthettek együtt. Arra azonban figyelj, hogy ne legyetek túl sokat a másikkal. Most ugyanis hajlamos lehetsz arra, hogy hamar megunod a másik társaságát, ennek pedig néhány kemény, gonoszkodó megjegyzés lehet az eredménye. Igyekezz külön programokat is szervezni magadnak, és őt is engedd el, ha menni akar!

Ikrek (május 21. - június 21.)
Meglehetősen hűvösen, elemző módon állsz a párkapcsolatodhoz, megpróbálod úgy vizsgálni, mint egy érdekes bogarat a mikroszkóp alatt. Az érzelmeket, vágyakat azonban kihagyod a számításból - pontosabban, nem tulajdonítasz nekik akkora jelentőséget, mint kellene. A párod meg is vádolhat azzal, hogy nem vagy elég szenvedélyes az ő ízlésének, és túlságosan az eszedre hallgatsz, amikor a szívedre kellene. Meg kellene tanulnod egy kicsit elengedni magad a kedvesed közelében. Ne félj megmutatni neki az érzelmeidet, gyengéd oldaladat. Ettől még nem kell feladnod az elveidet, viszont megteremtheted annak a lehetőségét, hogy még jobban megismerjétek egymást.

Rák (június 22. - július 22.)
Legszívesebben egész héten otthon maradnál, semmi kedved dolgozni menni, különösen, ha a párodat is rá tudod venni, hogy bújjon be veled az ágyba! Ez egy ideig nagyon kellemes lehet (használjátok ki ezeket a napokat arra, hogy romantikus filmeket néztek, beszélgettek, vagy csak összebújtok), de a párod hamar megunhatja a semmittevést. Egy kapcsolatban nagyon fontos, hogy mindketten ugyanannyira vegyetek részt a közös programok megtervezésében, ezért ha ő kitalál valamit, akkor ne húzd rá a szád, inkább vesd bele magad minél lelkesebben! Ha pedig nem tudtok szabadságot kivenni, akkor legalább az estéket töltsétek minél színesebben.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Ezen a héten csak saját magaddal vagy elfoglalva, és egyáltalán nem foglalkozol a kedvesed érzéseivel - de ezt nem direkt csinálod, inkább csak túl sok más gondolat kavarog az agyadban, és a párkapcsolatodra nem fordítasz elég figyelmet. Ha nagyon elfajul a helyzet, az is előfordulhat, hogy a kedvesed problémáit egyáltalán nem veszed figyelembe, sőt, le is kicsinyled őket. A párod egy ideig szótlanul tűri azt, hogy elhanyagolod, de egy idő után biztosan szóvá teszi majd, hogy hiányoznak neki a kettesben töltött órák. A hétvégén próbálj meg egy kicsit aktívabb lenni, pihenésképp is válassz valamilyen szórakoztató, vidám programot. Ha kimozdultok, az új színt vihet a kapcsolatotokba.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Eléggé rossz napjaid lesznek, mert félreértések, kellemetlen viták jelenhetnek meg az életedben, és sejtésed sincs arról, hogy tudnál ezekből kikeveredni. Állandósulhat a csapdába ejtettség érzése, és az is lehet, hogy egyre többet szorongsz, aggódsz a hétköznapi dolgokon is. Lényeges lehet, hogy hasznosnak és erősnek érezd magad, ezért keress magadnak olyan elfoglaltságokat, amelyekben megmutathatod a tehetségedet. A párodat is rávehetnéd valamilyen közös programra, érdemes lenne újra felfedeznetek a másik rejtett oldalait. Most a sportolás is nagyon jót tehet neked!

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Nagyon sokat tanulhatsz most a kedvesedtől, nemcsak arról, hogyan működnek jól a kapcsolatok, hanem arról is, hogy milyen ember vagy valójában, milyen értékek a fontosak neked, és mi mindent vagy hajlandó feláldozni a párkapcsolatod érdekében - igaz, néhány felismerés inkább lesz megrázó, mint pozitív hatású. De legalább ilyen fontos, hogy te is jobban megismerd a párodat: kérdezz tőle sokat, és figyelj is oda arra, mit válaszol! A jövő hét elején szervezz olyan programot kettőtöknek, ami nemcsak az érzékeiteket, hanem az intellektusotokat is megmozgatja: menjetek el együtt színházba, egy kiállításra vagy egy érdekes, elgondolkodtató előadásra.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Még a szokásosnál is nyitottabb leszel (főleg szexuális szempontból), ez pedig megrémisztheti a szerelmedet: lehet, hogy nehezen viseli a szeretetkitöréseidet, vad ötleteidet és azt, ha rászabadítod az összes érzelmedet. Előfordulhat, hogy ő egyáltalán nem értékeli ezt. Ezért próbáld meg egy kicsit jobban megválogatni a szavaidat, nehogy elriaszd magadtól; arra is figyelj, hogy ne rohand le, amikor ő inkább gyengédségre vágyna. A jövő hét már elején sokkal kevesebb időd marad a romantikára, rengeteg dolgot kell elintézned és a munkában is kemény kihívásokkal kell szembenézned. A barátaid és a kedvesed azonban meglepő módokat találnak arra, hogy felvidítsanak, és a lazításra is "csinálnak" neked időt.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Sok olyan dolog kerülhet most a felszínre, amit megpróbáltál elrejteni magad elől és a párod elől egyaránt - érzelmek, titkok, vélemények. Ez pedig nem lesz könnyed, fájdalommentes folyamat, sőt, kifejezetten nehéz lehet megemészteni, hogy a kapcsolatotok közel sem olyan tökéletes, mint ahogyan azt gondoltátok. Mindkettőtöknek időre lehet szüksége ahhoz, hogy megeméssze, amit hallott. Még mielőtt egymás fejéhez vágnátok a másik összes hibáját, gondolkozzatok el azon, van-e olyan dolog, amiben fejlődnötök kellene. Ha pedig egyáltalán nem találjátok a megoldást a problémákra, akkor talán a szakítás is felmerülhet közöttetek.

Bak (december 22. - január 20.)
Szeretnél valamivel többet kihozni a kapcsolatodból, elégedetlen lehetsz azzal a helyzettel, amelyben most benne vagytok - talán több időt szeretnél a kedveseddel tölteni, vagy éppen előbbre lépnél, és jobban elköteleződnél. A párod azonban még nem jutott el arra a pontra, hogy meghozzon bizonyos döntéseket, ez pedig komoly konfliktusokat okozhat kettőtök között, mert nem tudtok kompromisszumot kötni. Még mielőtt valami végleges, mindenki számára veszélyes lépésre szánnád el magad, inkább gondolkozz el egy kicsit azon, megéri-e várni a másikra. A jövő hét elejétől már vidámabbnak és kielégítőbbnek láthatod a helyzetet, ám ez ne jelentse azt, hogy a szőnyeg alá söpröd a problémákat.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Meglepően érzelmes és romantikus hangulatban lehetsz, és kifejezetten meglepheted a kedvesedet azzal, hogy kivételesen nem az értelem oldaláról közelíted meg a kapcsolatotokat, sőt, a kritikusságod is csökkenhet... Egészen szívhez szóló vallolmásokat teszel most a másiknak, és rengeteget beszélsz saját magadról. A jövő hét elejétől ezt az érzelmekkel teli időszakot egészítsd ki azzal, hogy izgalmas programokat, randevúkat szervezel kettőtöknek - próbálj meg olyan dolgokat kitalálni, amiről biztosan tudod, hogy a kedvesedet érdekli. Ezzel mindenképpen megerősítheted a kapcsolatotokat, sőt, akár előbbre is léphettek benne!

Halak (február 20. - március 20.)
Szíves-örömest adsz szerelmi tanácsokat másoknak, úgy tűnhetsz az ismerőseid szemében, mint aki tökéletesen tudja, hogy mire van szüksége a másik nem képviselőinek - pedig talán csak arról van szó, hogy élvezed hallgatni, mikor mások a magánéletükről beszélnek. Ám amikor a saját ügyeidre kerül sor, akkor rettenetesen megijedhetsz, és nem is nagyon tudod, hogy mit kellene cselekedned. Lehet, hogy eljött az ideje annak, hogy te kérj tanácsot másoktól? Ráadásul egy olyan ember mutathat rá a hibáidra (meglehetősen kedves és segítőkész módon), akire eddig nem is gondoltál "tanácsadóként". A jövő hét elején lesz néhány kellemetlen, kínos beszélgetésed a pároddal, készülj fel rájuk jó előre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!